Az ausztriai cégalapítás egyre vonzóbb

2015. október 28., Szerda 10:25
szervuszausztria_cég.jpg
Nem csökken a magyar vállalkozók – és munkavállalók – érdeklődése Ausztria iránt. Az okokról, lehetőségekről, nem utolsósorban pedig azokról a körülményekről, amelyre különösen figyelni kell, dr. Berényi Ferenc tanácsadó, olvasóink régi „ismerőse” tájékoztat. Az elmondottakból kiderül, hogy a szakértő segítsége, közreműködése, kapcsolatrendszere megkönnyíti az indulást, fontos azoknak, akik el akarják kerülni a buktatókat, és szeretnék lerövidíteni az ügyintézés időtartamát.

Zöld-szálloda és/vagy közösségi iroda a Főpályaudvar mellett

2015. augusztus 30., Vasárnap 09:24
szervuszausztria_2651.jpg

Aki kereste már kétségbeesetten az éjszaka kellős közepén szállodai szobájának kulcsát, vagy kártyáját, az tudja értékelni a bécsia bécsi Hotel Schani újítását. A családi vállalkozásban üzemeltetett szálloda megálmodója pár évvel ezelőtt csak annyit tudott, hogy „valami mást” szeretne, a jövő szállodáját. Cikkünkből megtudható, hogyan valósult ez meg mára. Itt ráadásul magyarul is beszélnek: a tulajdonos család egyik tagja, Anita Komarek magyar.


Felhőben az adat

2015. június 2., Kedd 17:53
szervuszausztria_doqu.png

Senki nem bánná, ha végleg megszabadulna a papírhalmazoktól, a dossziék tömegeitől – ráadásul szükség esetén minden fáradság nélkül, percek alatt hozzájutna hatósági benyújtásra is alkalmas hiteles dokumentumaihoz. A papírmentes iroda nem álom ma már: Hortobágyi Ágoston és bécsi illetve budapesti cége a méregdrága beruházást magára vállalva biztosítja ezt a környezettudatos adattárolást. Sőt faültetéssel vállal szerepet a papír újratermelésében, a környezet védelmében is.

 


Recept a boldogulásra?

2015. február 1., Vasárnap 12:01
szervuszausztria_szil,vágva.jpg

A sikert sehol nem adják ingyen. Ausztriában sem. Vállalkozási kedv, kreativitás, szervezőkészség, kitartás kell hozzá – és biztosan szerencse is. Az sem árt, ha a már „befutottak” közül valaki megosztja a titkát, felkarolja, segíti azokat, akik most kezdik. Koós Szilárd, akit a szervuszausztria olvasó már ismernek, nemcsak tervezte ezt, de meg is valósította.


A Kapsch – a telekommunikációs újdonságok éllovasa

2014. november 23., Vasárnap 16:58
szervuszausztria_business.jpg

A Kapsch neve nemcsak a cég hazájában, Ausztriában, hanem a világ sok országban, szinte valamennyi földrészen összeforr a telekommunikációval, a vasúti, avagy a kékfényes GSM rendszerrel, az elektronikus útadóval, a biztonságos adattárolással – még ha egyik-másik szakkifejezés sokaknak mintha kínaiul is lenne. Magáról a cégről, történetéről azonban kevesen tudnak: a Kapsch nem a rivaldafény híve, még a sokaknak oly fontos tehetség- és művészet pártoló tevékenységet is szerényen, inkább a háttérből űzi.


Magyar, vagy osztrák cégként vállalkozzak Ausztriában?

2014. november 8., Szombat 08:51
szervuszausztria_20131105509-d0001B7AB6891a9b48a1e.jpg

Sok magyar vállalkozó nehezen tudja eldönteni, hogy magyar cégével dolgozzon-e Ausztriában, vagy alapítson-e egy osztrák céget, és annak nevében lépjen-e fel. Szakértőnk, dr. Berényi Ferenc az alábbiakban mutat rá a legfontosabb tényekre és különbségekre.


Mi a munkajogi helyzetem, ha Ausztriában dolgozom?

2014. október 17., Péntek 13:56
szervuszausztria_berfer.jpg

Sok magyar munkavállaló helyezkedik el egyénileg osztrák munkáltatónál, munkaszerződéssel. Még többen vannak, akiket a vállalatuk küld ki dolgozni, ezt ideiglenes kiküldetésnek nevezzük. Szakértőnk, dr. Berényi Ferenc az alábbiakban mutat rá a legfontosabb tényekre és különbségekre.


Mit kell tennem, ha a határon átnyúló szolgáltatást szeretnék végezni Ausztriában?

2014. október 17., Péntek 12:45
szervuszausztria_feri.jpg

Nem minden cég szeretne saját vállalkozást indítani osztrák telephellyel. Annak is megvannak azonban a szabályai, hogyan nyújthat szolgáltatást a magyar vállalat, vállalkozó (ideértve az egyéni vállalkozót is) magyar cégként Ausztriában. Dr. Berényi Ferenc az alábbiakban betekintést enged a legfontosabb feltételekbe.


Az ausztriai siker titka

2014. július 22., Kedd 08:31
szervuszausztria_berv.jpg

A szerkesztő a megmondhatója, hányan kérnek segítséget, ötletet ausztriai cégalapításhoz, vagy határon átnyúló szolgáltatás megszervezéséhez. Őket mindig a honlapunkkal együttműködő tanácsadóhoz irányítjuk. Jó hír, hogy dr. Berényi Ferenc mostantól nemcsak a szervuszausztria.hu címén, hanem a http://www.vallalkozasausztriaban.hu/ címen is elérhető. Az ebből az alkalomból folytatott beszélgetésben tapasztalatairól (is) kérdeztük.


Foglalkoztatottak támogatása Bécsben

2013. december 23., Hétfő 08:32
szervuszausztria_startwien.png

A Bécsi Munkavállalók Támogatási Alapja (WAFF) újabb lehetőséget kínál azoknak a magyaroknak, akik Ausztriában szeretnének új életet kezdeni. A szervezet e szándékának megerősítésére magyar nyelven tartott információs rendezvényt – amelyen ott volt Adamovits L. Endre, a szervuszausztria.hu olvasója. Neki köszönhetően tájékoztathatjuk olvasóinkat a rendezvényről.


Advantage Austria

2013. november 7., Csütörtök 12:29
szervuszausztria_20131105509-d0001B7AB6891a9b48a1e.jpg

Nemcsak Győrből és környékéről, az ország más részeiből is érkeztek érdeklődők az Osztrák Állami Befektetetési Ügynökség (ABA- Invest in Austria) rendezvényére. Elsősorban olyan, osztrák kapcsolatokkal már rendelkező cégek, vállalkozások képviselői, akik fontolgatják a határon túli leányvállalat alapítását, vagy egyéni vállalkozóként folytatnák tevékenységüket. Az előadók áttekinthető képet adtak az általános rendelkezésekről, amelyek esetleg a kezdő lépésekhez elegendőek. A folytatás azonban a szakemberek segítsége nélkül végképp nem ajánlatos.


Élőben az ausztriai befektetési lehetőségekről

2013. október 27., Vasárnap 08:34
szervuszausztria_aba.jpg

Ausztria vonzó befektetési célpont. A tevékenységük helyszínét kereső cégek számára a gazdasági környezeten kívül az is fontos, hogy az ausztriai letelepedést tervező vállalkozás minden segítséget megkap a gyors és körültekintő cégalapításhoz. Garancia erre az ABA (Austrian Business Agency), amely a magyarokra is gondol. Munkatársai legközelebb november 5-én Győrben tájékoztatják az érdeklődőket a lehetőségekről és a teendőkről.


Ausztriában nem nehéz céget alapítani

2013. augusztus 22., Csütörtök 22:21
szervuszausztria_berényivágva.jpg

Előző cikkünkben a magyarországi vállalkozások ausztriai munkavégzésének feltételeiről, a regisztrációs kötelezettségről tájékoztattuk a szervuszausztria.hu olvasóit és arról, milyen segítséget tud ebben nyújtani dr. Berényi Ferenc. A tanácsadó az alábbiakban a cégalapításról és más ausztriai tevékenységi lehetőségekről beszél. És persze arról, hogyan tudja elősegíteni ezek sikerét.


Érdemes legálisan vállalkozni

2013. július 17., Szerda 23:24
szervuszausztria_berényivágva.jpg

Csaknem két év telt el azóta, hogy olvasóink megismerhették dr. Berényi Ferenc tanácsadó cégét és tevékenységét, amellyel az Ausztriában vállalkozni készülő magyarokat segíti. Azóta arról is szerzett tapasztalatokat, hogy a sikeres indulást milyen hibák akadályozhatják. És persze azt is tudja, milyen egyszerű ezeket eleve elkerülni. Főleg ez az, amiben ő segít.


Ausztria kitárja a kaput a diplomások előtt

2013. március 28., Csütörtök 10:19
szervuszausztria_kártya.jpg

Csak a nem EU-tagországokból érkezőkre vonatkozik az osztrák törvényhozás legújabb döntése, amely könnyítést jelent a diplomás bevándorlók számára. Kevés ugyanis a képzett munkaerő, a külföldiek Ausztriába csábítására eddig hozott intézkedések nem jártak sikerrel. Igaz, EU-n belül nincs is szükség könnyítésre: a 27 tagország diplomásai között nem tehető különbség.


Magyarok az osztrák munkaerőpiacon

2013. február 10., Vasárnap 11:40
szervuszausztria_unnamed.jpg

Nem pusztán divatos téma a magyar munkavállalók külföldre áramlása, és erről a statisztikák is tanúskodnak. Persze a könnyítések, a zárlat feloldása ellenére senki nem gondolhatja, hogy egyszerű állást találni, utána pedig beilleszkedni, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki a megfelelő képzettsége szerint kap munkát. Akik kitartanak, szorgalmasak és vállalják a nehézségeket is, előbb-utóbb megtalálják a számításukat.


Mit kínál Ausztria a magyar vállalkozónak?

2012. október 12., Péntek 16:24
szervuszausztria_aba.jpg

Az érdek kölcsönös: Ausztria szeretne több magyar befektetőt országában, a magyar gazdaság számára pedig hasznos lenne a jelenlét a biztonságos jogi hátterű, nagy lehetőséget kínáló osztrák piacon. A lehetőségekről az Austrian Business Agency (ABA) budapesti rendezvényén pénzügyi és adóügyi szakértők is tájékoztatták az érdeklődőket, Peter Löschl igazgató pedig a szervuszausztria olvasóinak azt is körvonalazta, milyen előnyökhöz juthatnak a magyar vállalkozók.


„Hasznos, jól szervezett, informatív”

2012. május 21., Hétfő 20:11
szervuszausztria_konf..jpg

A május 16-i Bécs Business üzleti találkozó a csaknem 80 résztvevő körében osztatlan sikert aratott. Az Ausztriában élő vagy életvitelük áthelyezését tervező magyar vállalkozók értékelték az előadóknak azt a szándékát, hogy választ adjanak gyakorlati kérdésekre. Ugyanakkor általános megrökönyödést okozott az Index cikke, amely cinikus hangon gúnyolta a találkozót, annak közönségét és szervezőit egyaránt. A szervuszausztria.hu kikérte és csokorba gyűjtötte a résztvevők legmarkánsabb véleményét.


Magyar munkavállalókat is várnak

2011. november 28., Hétfő 22:23
szervuszausztria_pincért.jpg

A téli üdülési szezon kezdetén az osztrák szállodások, vendéglő tulajdonosok kétségbeesetten keresik a szakképzett munkaerőt. Az eddigi gyakorlattól eltérően már nem csak a szomszédos országokból toboroznak, hanem távolabbra is tekintenek: újabban Spanyolországból szerződtettek negyven fiatalt.


Befektetés ösztönzés osztrák módra

2011. október 25., Kedd 12:29
szervuszausztria_logo vagva.gif

Nem nehéz megtalálni az árkádos épületet az Operával átellenben, és ez ebben az esetben nagyon fontos is: az Osztrák Állami Befektetetési Ügynökséget (ABA- Invest in Austria) sok külföldi, köztük magyar vállalkozó keresi fel. Azok, akik ausztriai saját társaság alapítását, vagy telephely létesítését tervezik, s ehhez kapnak itt segítséget és tanácsot.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl