Burgenland szállodái, wellness hoteljei között van olyan – különösen a határ közelében –, ahol csak magyar pincérek dolgoznak. A kicsit távolabbi stájerországi wellnessekben is mindig találkozhatunk a jellegzetes akcentussal beszélő felszolgálókkal, masszőrökkel, és aki rendszeresen megfordul a tiroli üdülőhelyeken, talán még nagyobb arányban tapasztalja ugyanezt. Kétségtelen, hogy csak a kiejtés különbözteti meg őket osztrák kollégáiktól, ugyanolyan tökéletesen látják el munkájukat, az Ausztriában megszokott módon viselkednek a vendégekkel, kellő távolságot tartva és mégis barátságosan. Ha a magyar vendég közös anyanyelvükre fordítja a szót, szívesen válaszolnak a kíváncsiskodóknak.
Ezekből a beszélgetésekből megtudható, hogy a távolabb dolgozók többnyire csak hétvégére utaznak haza – legalábbis eleinte. Az idegenforgalomban elhelyezkedők általában munkaadójuknál kapnak szállást. Nem így azok, akik a határ menti településeken jutottak munkához. Ők sokszor naponta ingáznak. Így is megéri – mondják azok is, akik esetenként napi 60-80 kilométert, néhol a határátkelő miatti kerülővel akár 100 kilométert is autóznak. És gyorsan hozzáteszik: amint találnak a környéken kellemes és megfizethető albérletet, felhagynak a napi vándorlással. A környező kistelepüléseken ugyanis ma már gyakorlatilag minden kiadható szoba elkelt. A leleményes helybeliek azonban látva a megnövekedett keresletet, már törik a fejüket, hogyan elégíthetnék ki az igényeket. Persze az albérlet pénzbe kerül majd, de valószínűleg nem többe, mint a napi közlekedés, nem beszélve arról, mennyivel kényelmesebb lesz az élet. Több idő marad a beilleszkedésre, az ausztriai élet megalapozására.
A statisztikai adatok alátámasztják a felületes benyomást, mármint azt, hogy sok a hazánkfia a határon túl. Burgenlandban az összes munkavállaló tíz százaléka magyar – hallani nem hivatalosan a statisztikákkal foglalkozó intézmény munkatársaitól. Ehhez ég hozzájönnek a feketén foglalkoztatottak, akiknek száma a szigorú ellenőrzés ellenére igen magas. Az Osztrák Munkaerőpiaci Szolgálat (AMS), illetve az illetékes minisztérium hónapról hónapra származási országra lebontva frissíti a statisztikát a külföldi munkavállalókról – beleértve a munkanélkülieket is. A legfrissebb összesítés szerint októberben 49 487 volt a magyarok száma – (Nyáron a szezonális munkák miatt csaknem ötezerrel több).
Ugyanakkor 2011 áprilisában, néhány héttel a piacnyitás előtt még csak 27 ezer magyar dolgozott legálisan Ausztriában. Figyelemreméltó, hogy a magyar munkavállalók száma közelíti a törökökét – ők a Hauptverband der Österreichischen Sozialversicherungsträger legfrissebb statisztikája szerint 56 ezren vannak. A románokat és a lengyeleket mindenesetre már lekörözték a magyarok.
A piacnyitás a korábbi korlátozás eltörlését jelentette ugyan, de a bejelentési kötelezettség változatlan, ami pedig a saját cég alapításának megkönnyítését illeti, megannyi ravasz kérdőív keseríti azok életét, akik ilyen lépésre szánják el magukat, majd ugyancsak magyar foglalkoztatottakat kívánnak legálisan bejelenteni. Ezek az akadályok persze csak késleltetik az áhított cégalapítást, igazi akadályt nem jelentenek – ráadásul egyre több gyakorlott tanácsadó, ügyvéd, adószakértő segíti anyanyelvükön is a magyarokat. Utóbbiak – közülük néhányan saját keserű tapasztalatból, egyedül megtett körök után – lassan felismerik, hogy érdemes néhány száz eurót rászánni az ilyen szolgáltatás igénybevételére, mintsem hogy egyedül hadakozzanak a bürokráciával.
Cserében a bonyolultabb bejelentkezésért a legálisan bejelentett munkavállalók számára nagy biztonságot nyújt az a törvény, amely – ugyancsak a piacnyitás óta – az osztrák munkaadót a kollektív szerződés szerinti bér fizetésére és az osztrákokéval egyenlő jogok biztosítására kötelezi.
A hivatalos statisztika csak az Ausztriában adózó és járulékot fizetőket veszi figyelembe, pedig egyre több a határon átnyúló szolgáltatást nyújtók száma is. Az ő kiküldötteikre ugyan szintén vonatkozik a bejelentési kötelezettség – amennyiben tevékenységük szabályozott iparűzés hatálya alá esik – ám sem a cégekről, sem a kiküldöttek számáról nincs pontos adat, hiszen ők Magyarországon adóznak és fizetnek járulékot. (Már aki ezt teszi, mert közöttük sok a feketén dolgozó -20 ezerre tehető a szám). Az élen az építőipari ágazat áll, ezt követi a turizmus, a mezőgazdaság és a házi betegápolás.
Különösen feltűnő a növekedés, ha hosszabb időszakot veszünk figyelembe. A Hauptverband der Österreichischen Sozialversicherungsträger nyilvántartásában 1995-ben mindössze 9 423 bejelentett magyar munkavállaló szerepelt – 2012 szeptemberében 52 246 (ez a szám csökkent le októberre 49 487-re). Nyolc évvel ezelőtt, 2004-ben 13567 volt a számuk. A határnyitást megelőző évben, 2010-ben jegyzett 26 ezres szám 2011-ben 34 ezerre ugrott, majd a növekedés üteme felgyorsult: az idén januári 42 846-as létszám szeptemberre tízezerrel gyarapodott.
A számok mögött emberek vannak, köztük diplomások, akik Ausztriát ugródeszkának tekintik és szívesen vállalnak állást takarítóként, virágbolti eladóként, hogy aztán nyelvtudásuk tökéletesítése után tovább álljanak mondjuk Németországba. Multi cégeknél álláshoz jutó magyarok – banki szakemberek, informatikusok – messzebbre kacsintgatnak, ázsiai, kínai, szingapúri állásokra pályáznak, amelyek elnyerésére komoly esélyük van. És persze azok is, akik szolgáltatásaikkal, javító-szerelő munkájukkal elsősorban – és főleg eleinte – a már régebben Ausztriában élő magyarokra számítanak.
A beilleszkedés nem mindenkinek sikerül, de ez többnyire nem nagy bánat: kisebb-nagyobb magyar közösségek alakulnak, nem utolsósorban olyan energikus fiataloknak köszönhetően, akiknek rálátásuk van az újabb magyar kolóniára. Cégalapításukat segítő ügyvédek, adótanácsadók szerveznek ismerkedési esteket, rendszeres találkozókat, amelyekből kapcsolatok alakulnak. Olyan rendezvények ezek, amelyek miatt érdemes az eleinte ugyancsak sűrű hazalátogatást elhalasztani.
A régebben Ausztriában élők társasági életébe nem feltétlenül vonzó bekapcsolódni. A különböző időszakokban letelepedett magyarok sokszor egymással sem igazán jönnek ki jól. Különösen azok, akik a magyar népcsoporthoz tartózónak vallhatják magukat, s mint ilyenek, egyesületekbe tömörülve részesülhetnek az osztrák kormány hivatalos támogatásából, elsősorban oktatási létesítményeik fenntartásához, kulturális tevékenységükhöz. Ahogy az lenni szokott, amint pénz van a dologban, megindul a rivalizálás. Az azonban tény, hogy a 95 után letelepedett magyarok másként viselkednek: akiknek sikerült, nem egyszer felkarolja a mostanában érkezetteket, vagy legalábbis megosztja velük tapasztalatait.