Csönget a családlátogató

Segítik a bevándorlók integrációját

 
2012. Ápr. 9. 18:38

Csönget a családlátogató

Segítik a bevándorlók integrációját

2012. április 9., Hétfő 18:38

Sebastian Kurz, az osztrák kormány legifjabb, huszonéves tagja nem először bizonyítja, hogy nem árt a friss szem egy-egy feladat megoldásánál. A belügyminisztérium menekültügyi államtitkára a bevándorló családok gyermekeinek jobb beilleszkedését szeretné elősegíteni, mégpedig az édesanyák bevonásával.

Hetenként keresik fel a „családlátogatók” a meglehetősen elszigetelten élő kisgyermekes anyákat, és velük együtt foglalkoznak a gyerekekkel. A cél a 3 és 6 év közötti gyerekek felkészítése az óvodára illetve az iskolára. Ehhez nem utolsósorban a nyelv elsajátítása szükséges, márpedig az emigráns családokban a kisgyermekes anyák, és általában a nem dolgozó nők kapcsolatok nélkül, a többségi társadalomtól elszigetelten élnek, alkalmuk sincs gyakorolni a nyelvet – még ha előzőleg el is végezték a tanfolyamot.

A látogatók maguk a mindenkori közösségekhez tartozók, akik már jó ideje túl vannak ezeken a gondokon, illetve másodgenerációs betelepedők. A kapcsolat kiépítését megelőzően gondosan kiválasztják azokat a családokat, amelyeknél eredményes lehet a foglalkozás, hiszen az ő teljes odaadásukra is szükség van. Közösen alakítanak ki ugyanis olyan gyakorlatokat, amelyek játékos formában fejlesztik a gyerekek készségét. Ezeket nem csak együtt játsszák, a mamák és gyermekeik egyedül, segítség nélkül is beillesztik a napi programba.

Az ötlet nem az államtitkáré, a „másolás” szándéka azonban dicséretes. Eredetileg Izraelben dolgozták ki a koncepciót a hetvenes években, ám azóta több más országban is átvették – többek között az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Argentínában, Svájcban, Németországban.

Van tehát tapasztalat is: a felmérések szerint a résztvevő anyák sokkal öntudatosabbak, az ilyen előkészítéssel iskolába kerülő emigráns gyermekek pedig jobban megállják a helyüket, mint az előkészítés nélkül iskolába kerülő társaik. Egy nürnbergi tanulmány szerint 98 százalékuk iskolakezdése sikeres volt, 35 százalékuk pedig le is érettségizett. Az első bécsi kísérletek ugyancsak eredményesek: az egyik bécsi kerületben a projektben résztvevő édesanyák alig négy héttel a látogató felbukkanása után már bátran használták a német nyelvet a hétköznapi helyzetekben.

Az elképzelés valóra váltásában az emigránsok segítésével foglalkozó beratungstelle.at nevű szervezet segédkezik. Tizenegy munkatársuk Bécsben jelenleg nyolcvan családdal foglalkozik, de a kísérletet hamarosan más tartományokra is kiterjesztik.

 

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39