Bécs megkísérli a lehetetlent

Emléktárgyak giccs nélkül

 
2012. Okt. 17. 18:06

Bécs megkísérli a lehetetlent

Emléktárgyak giccs nélkül

2012. október 17., Szerda 18:06

Az év végi nagy turistaroham idején a kisebb ajándékra vadászók még a megszokott, jobbára giccses tárgyak közül válogathatnak csak, de van rá remény, hogy jövőre változik a helyzet. A Wien Tourismus már „intézkedett”: hat európai hírű dizájnertől kért be terveket. A végső döntés a közönségé: a megadott honlapon szavazhatnak, s a győztes mű kerül végül a boltokba.

Ez nem minden. A kezdeményezéshez csatlakozott a bécsi Gazdasági Kamara is – nem utolsósorban a szuvenírt árusító 300 bolt nyomására. A választék ugyanis évtizedek óta ugyanaz. Sisi, Mozart, a Schönbrunn, Klimt, Habsburg-emlékek minden formában –kulcstartón, fridzsidermágnesen, hógömbben, szalvétán, bögrén, tányéron… és még lehetne hosszan sorolni. Márpedig ha Bécs a nemzetközi dizájner-központ címre igény tart (és ezt teszi), akkor nem ártana a hétköznapokban is bizonyítani, hogy méltó a rangra.

Aki időben rákattintott a megadott honlapra,  törhette a fejét. A hat tárgy első ránézésre nem sok bécsi jellegzetességet mutat, viszont valóban gyökeresen szakít a hagyományokkal. A Bécsi Gazdasági Kamara (WKW) mindenesetre inkább hazai tervezőkre számít. Ehhez kérte az iparművészeti egyetem segítségét. 15-20 tárgyat szeretnének piacra dobni, olyanokat, amelyek méretükben alkalmazkodnak a turista igényekhez – vagyis könnyen szállíthatók, beleférnek a bőröndbe, a kézicsomagba. Elvárják a tipikus bécsi motívumokat, amelyek azonban nem giccsesek, klasszikusnak mondhatók és mégis eltérnek minden eddig megszokottól.

A pályázat győzteseit jövőre hirdetik ki, és ami a legfontosabb, a WKW magára vállalja a gyártási költséget. Ez nagyon fontos – mondja Veronika Janele, a kevés csakis szuvenír-tervezéssel foglalkozó dizájner, akinek Das goldene Wienerherz márkanevű termékeinek gyártása a pénzügyi feltételek hiánya miatt éveken át nem valósult meg. Ma már, ha döcögve is, beindult a gyártás, de inkább csak a múzeumi boltokat, vagyis az igényesebb elárusító helyeket képesek a termelt mennyiséggel ellátni. Pedig a Bécs gyönyörű jugendstíl épületeinek egy-egy részletét ábrázoló porcelán tárgyak keresettek.

Éppen így egy másik tervező, Sandra Haischberger is tudna többet is eladni, csak éppen kicsiny műhelyében nincs több kapacitás. Ő kávéscsészét tervezett –a nevezetes bécsi melangehoz- Billy Joel szövegével: „When will you realize, Vienna waits for you”. És persze van még ötlet a tarsolyában. Most majd bizonyára előrukkol velük.


Az első pályázat eredményét hamarosan megismerhetik a bécsiek. A többire még várni kell. Aztán majd kiderül, mit szólnak a vásárlók az újdonságokhoz. Mert még az is elképzelhető, hogy ők a giccset szeretik.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl