Magyar muzsikus a Salzburgi Fesztiválon

 
2015. Júl. 2. 08:26

Magyar muzsikus a Salzburgi Fesztiválon

2015. július 2., Csütörtök 08:26

Az idén is munkával tölti a nyarat a Salzburgi Ünnepi Játékokon Rácz Ödön, a Bécsi Filharmonikusok szóló nagybőgőse. A művész, aki szerepel Lukas Beck bécsi fotográfus roma művészekről készített, jövőre megjelenő könyvében, játszik is, tanít is a fesztiválon, és, ahogy honlapunknak elmondta, minden percét élvezi. A művésszel Mörk Leonóra beszélgetett.

 

„Soha nem fogom elfelejteni, hogy annak idején, amikor 1996-ban megnyertem a Ki mit tudot, Szinetár Miklós azt mondta: azt kívánom neked, legyél olyan befutott művész, mint Schiff András, aki jelenleg a Salzburgi Fesztiválon játszik, és az egész város tele van a plakátjaival!” – emlékezik a világhírű bécsi zenekar művésze, aki tizenkét éve működik közre a nyári játékokon. „... első dolgom volt utánanézni, mi ez a fesztivál – meséli.

– A felhők fölött érzem magam, amiért 2003 óta ott játszhatok a Filharmonikusokkal, minden nyáron tanítok a zenekar nyári akadémiáján, és közreműködöm ott több kamarazenekarban. Elmondani sem tudom, milyen kiváltságnak érzem ezt! Salzburgban a mindennapi problémák sokkal távolabbinak tűnnek, felszabadultabbak vagyunk, jobban tudunk koncentrálni. Nagyon fontos, hogy csak első osztályú karmesterekkel dolgozunk együtt. Így, bár az operaelőadásokon és a filharmonikus koncerteken túl kamarazenét is játszunk, és mellette tanítunk, számomra az egész salzburgi fesztivál nyaralás.”

A Bécsi Filharmonikusok művésze igazi nagybőgős famíliából származik, ezen a hangszeren játszott már a dédapja, a nagyapja, most pedig az édesapja és az öccse. Bár a szülei csellóval és hegedűvel is próbálkoztak nála, végül maradt a bőgőnél. Miután 1996-ban klasszikus zenei kategóriában megnyerte a Ki mit tud? országos zenei vetélkedőt, a fellépéseiből kapott összegekből és ösztöndíjakból sikerült annyi pénzt összespórolnia, hogy a bécsi zeneakadémián tanulhasson. Karrierjének nagy lökést adott, hogy– az intézmény történetében első nagybőgősként – megnyerte az akadémia minden hangszerre meghirdetett kétfordulós versenyét. Ennek köszönhetően lett előbb kisegítő a Staatsoperben, majd hat évvel ezelőtt a Bécsi Filharmonikusok tagja.

„Nagyon hálás vagy Ausztriának, Bécsnek és Salzburgnak, amiért ennyire adnak a zenei kultúrára” – fogalmaz Rácz Ödön, akinek a tervek szerint az idén novemberben jelenik majd meg My Double Bass című szólólemeze. Ezen a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével a zeneirodalom legszebb bőgőkoncertjeit, Bottesini, Wanhal és Dittersdorf nagybőgőversenyét játssza. „Százmillió példa akad rá, hogy egy popénekes vagy egy rock zenekar felfutott, az egy ideig sikeres volt, aztán eltűnt a süllyesztőben. A klasszikus zenében viszont hosszú távon lehet gondolkozni. Rendszeresen előfordul velem, hogy az utcán, vagy az orvosi rendelőben találkozom emberekkel, akik el tudják mondani, hogy például 2010-ben ez vagy az az előadás miért tetszett nekik. A mostani salzburgi fesztivál némelyik előadására, például a Fidelióra (a címszerepben Jonas Kaufmann) már januárban nem volt jegy. Ide valóban olyan emberek jönnek el, akik nagyon szeretik a zenét.”

Az idei, július 18-án kezdődő és augusztus 31-ig tartó szokás szerint sztárparádé jellemzi, többek között olyan fellépőkkel, mint Daniel Barenboim és Fischer Ádám, Maurizio Pollini és Schiff András, Elina Garanca és Matthias Goerne, a bécsi Concentus Musicus, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nyugat-Keleti Díván Zenekar. „A Rózsalovag tavaly olyan fantasztikus volt Franz Welser-Möst vezényletével, hogy azt biztosan nem lehet túlszárnyalni” – válaszolja Rácz Ödön arra kérdésre, az idei fesztiválon melyik fellépésre készül a legnagyobb örömmel. Ugyanígy beszél a tavalyi Trubadúr előadásról, amely Anna Netrebkóval és Placido Domingóval szintén olyan szenzációs volt, hogy annál jobb az idei sem lehet. (bemutató augusztus 8.)
Rácz Ödön talán leginkább a filharmonikus koncerteket várja, azt például, amelyen Anne-Sophie Mutter Csajkovszkij hegedűversenyét játssza (augusztus 14, 15, 16). Ugyanezen a koncerten – Ricardo Muti vezényletével – a Bécsi Filharmonikusok Brahms 2. szimfóniáját adja elő. „Ennél jobb párosítást el sem tudnék képzelni” – mondja.


A másik, nagyszerűnek ígérkező két koncerten (augusztus 6-án este és 8-án délelőtt) Bernard Haitink vezényel és a műsoron Bruckner művek lesznek. (Ezekre a koncertekre még kapható jegy, szemben az előzőkkel). „Haitink nyolcvan fölött jár, nagyon ritkán játszunk vele, de amit ő tud, az felfoghatatlan, egyszerűen csodálatos vele dolgozni”- mondja Rácz.

 

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl