Százötvenezres szivárvány-buli a bécsi Ringen

Tüntetés helyett a másság örömünnepe

 
2012. Jún. 17. 09:02

Százötvenezres szivárvány-buli a bécsi Ringen

Tüntetés helyett a másság örömünnepe

2012. június 17., Vasárnap 09:02

Nyoma nem volt tiltakozásnak, rosszallásnak. A szokás szerint kihívóan színes öltözékekben felvonulók jókedvűen buliztak, akik pedig kíváncsiak voltak rájuk, a forgalom elől lezárt Ring két oldalán bámészkodtak. Ez volt a 17. Szivárványparádé Bécsben.

Talán a kifogástalan nyári idő is hozzájárult az idei békességhez - vagy 17 év alatt mégis csak győzött a másság elfogadtatásáért, a homoszexuálisok egyenjogúságáért indított harc. „Ilyennek születtünk” – ez volt ezévi mottója. A menet a Városháza – illetve a Burgtheater – elől indult.

A bécsiek a jelek szerint ma már elfogadják, hogy a nyár elején van egy hétvégi délután, amely az ilyen színes kavalkádé. Akkor is, ha van, akinek sérti az ízlését a menet.

Az egyneműek közötti szerelem, partneri kapcsolat nagyobb elfogadásában kétségkívül fontos szerepet játszik a politika: ma már nem ritka az olyan politikus, közéleti személy, aki a nyilvánosság előtt vállalja maga is ezt az irányultságát. Még a konzervatív Néppártban is vannak már jelei az elfogadásnak, miközben az egyre nagyobb szerepet játszó, Bécsben az SPÖ-vel együtt kormányzó Zöldek járnak az élen.

2011 végéig Ausztriában 1138 egynemű pár jegyeztette be életközösségét, közülük 709 volt a férfi-pár. Ez az élettársi kapcsolat nem egyenrangú a házassággal, más a szertartás, és vannak jogi eltérések. Az érintettek azonban úgy érzik, nagy lépést tettek.

Az osztrák társadalomban még mindig van előítélet a homoszexuálisokkal szemben, bár ezt a szombati felvonulás ezt nem is mutatta. Ennek leküzdése, a homofóbia elleni harc a (a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezet) deklarált célja. A négynapos Vienna Pride - amelynek csak leglátványosabb része volt a Szivárványparádé- ennek érdekében rendezett találkozókat, ismeretterjesztő előadásokat.

Hiba lenne beérni azzal, amit elértek, hiszen sokszor még mindig szitokszó a „homoszexuális” – mondja a szervezet szóvivője. Ugyanakkor Bécs mégis csak példakép lehet – a kelet-európai fővárosok számára, ahol a helyzet nem éppen rózsás – teszi hozzá és megjegyzi: a HOSI Wien a jövőben fokozott figyelemmel követi a kelet-európai helyzetet, példát mutat és átadja a harcban szerzett tapasztalatait.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl