Egy jeggyel 660 múzeumba

 
2011. Szept. 21. 09:03

Egy jeggyel 660 múzeumba

2011. szeptember 21., Szerda 09:03

Ez már a tizenkettedik Múzeumok Hosszú Éjszakája Ausztriában. Október 1-én összesen 660 múzeum, képtár, galéria, kulturális intézmény várja a látogatókat. Ahogy az évek óta megszokott, Liechtenstein az idén is csatlakozik a rendezvénysorozathoz.

A főszervező, az osztrák közszolgálati televízió célja, hogy a kultúrát mindenki számára hozzáférhetővé tegye, legalább ezen az éjszakán. A programok este hattól kezdődnek, és éjjel egy óráig tartanak nyitva a kezdeményezésben résztvevők. 2000 óta összesen 3,4 millióan vették igénybe a lehetőséget, számuk ugyanúgy nő évről évre, mint a kezdeményezéshez csatlakozó intézményeké.

Tulajdonképpen aki egy-egy nagyobb kiállítást alaposan meg akar nézni, az más időpontot választ, illetve ezen az éjszakán nem magukra a kiállított művekre összpontosít. A múzeumok hosszú éjszakája inkább azért vonzó, mert a kísérőműsorok érdekességeket tartogatnak, ritka találkozásokat, bepillantást a kulisszák mögé. A kombinált jeggyel (felnőtteknek 13 euró, kedvezmény tanulóknak és nyugdíjasoknak 11 euró, 12 év alatti gyerekeknek ingyenes) nem csak a múzeumok között az érdeklődőket szállító shuttle vehető igénybe, ez a jegy ezen az éjszakán a teljes tömegközlekedésre érvényes. Érdemes egyébként a lehetőséget olyan kisebb múzeumok felkeresésére kihasználni, amelyekről sokan azelőtt még csak nem is hallottak, vagy soha nem futja rájuk az időből.

A múzeumok lényegében már szeptemberre összeállították a kínált programokat – különleges tárlatvezetések, pódiumbeszélgetések, filmvetítések szerepelnek a műsorokban, lehet találkozni és kötetlenül beszélgetni ismert művészekkel. A tapasztalatok szerint nagy az érdeklődés a múzeumi munka hátterének megismerése iránt, vagy amikor megnyílik egy-egy hétköznap a látogatók elől elzárt gyűjtemény.

Az idén is meg lehet előre vásárolni a jegyet, szeptember 25-ig.
Egyébként a Múzeumi Találkozóhelyeken (Treffpunkt Museum) árusítják a jegyet, ott tekinthető meg a program is. Előzetesen – no és az egyes városokbeli találkozóhelyekről

nyújt tájékoztatást. Ami pedig a nagy múzeumok egyes, kiemelt programjait illeti, arról a szevuszausztria.hu olvasói már korábban is értesülhettek.

Külön felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy az idén is ott van a Múzeumok Hosszú Éjszakája résztvevői között. A Haydn Explozív és az Esterházy-kastély fénypontjai kiállításon kívül a Bormúzeum is nyitva van hajnalig, sőt, itt külön programot is szerveznek, afféle beavatásként a bortermesztés titkaiba.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39