A legnagyobb ellenállást az innsbruckiak tanúsítottak:  a tartományi fővárosban a szavazók 67,41 százaléka voksolt "nem"-mel.  A felmérések szerint sokféle tényező játszott közre a negatív vélemény kialakításában. Az innsbruckiak féltik a biztonságukat, egyáltalán nem örülnek a tömegek jelenlétének, de azt sem szeretnék, ha a később hasznosíthatatlan sportlétesítmények miatt a város és a tartomány adósságot halmozna fel.

A vidéki településeken élők, ahol a versenyek egy részét tartották volna, másként vélekedtek. St. Anton, Hochfilzen, Seefeld vagy Igls lakosságának nagy többsége "igen" szavazatot adott le.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság  szerette volna megszerezni a beleegyezést, és a döntés hideg zuhanyként ért - szinte biztosra vette a zöld jelzést. Már csak azért is, mert számos kompromisszumot elfogadtak, már ami a helyszíneket, az olimpiai falú méretét illeti. Még az sem lett volna akadály, hogy a megnyitó és záró ünnepség helyszíne, a Tivoli stadion kifejezetten kicsi egy ilyen nagyszabású rendezvényhez, A tiroliakat azonban az sem győzte meg, hogy a 1,157 milliárd eurós költségvetés állt volna rendelkezése, amit az állam a biztonsági feltételek biztosítására még 500 ezer euróval fejelt volna meg.

Valójában Tirol nem az egyetlen tartomány, amely így döntött. Előzőleg Salzburg és Karintia is elutasította a lehetőséget. Az Osztrák Olimpiai Bizottság (ÖOC) mindent megtett az ügy érdekében: előzetes tanulmányt készíttetett, amely a kivitelezés minden részletét feltárta, és végeredményben előállította a leg költségtakarékosabb  változatot. Az  ÖOC elkeseredetten küzdött, szerette volna a világversenyt Ausztriába hozni. Karl Stoss, az elnök csalódottan vette tudomásul a döntést. A szokásos félelmeken túl a tiroliak az elutasítással azt is kifejezték, hogy nem bíznak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság funkcionáriusaiban, a köreikben tapasztalható korrupciót riasztónak találják, és az olimpiai mozgalomnak már nincs olyan vonzereje, mint korábban.