2012. május 22. kedd - Júlia, Rita. Holnapi névnap: Dezső
Kedd, 2010. szeptember 21. 14:56
szervuszausztria.hu írása

Súlypont az 52+ korosztály

Mitől függ a bevásárló központ sikere?

  • Tetszik:
A száz legnagyobb ausztriai bevásárlóközpontból húsz csak kevés nyereséget hoz, durvábban fogalmazva: közel áll a csődhöz. Az ok a nem megfelelő méret, a hibás elhelyezkedés, a konkurencia közelsége. És a koncepció hiánya.
Mintha mindegyik egyforma lenne - ez itt Innsbruckban van
A Regioplan nemrégiben közzétett felmérése szerint a bevásárlóközpontok átlag forgalma négyzetméterenként évi 4500 euró. A 100 vizsgált shopping center körül húsz olyan van, ahol ez az érték mindössze 1600 és 3500 euró között mozog, vagyis korántsem mondható gazdaságilag rentábilisnak a befektetés.

Közelebbről megvizsgálva a gyenge üzletmenetű központokat, többnyire az derül ki, hogy rossz helyre építették, a közelben vonzóbb bevásárlási lehetőség van, rossz a méret (ez jelentheti azt is, hogy kicsi a központ) vagy egyszerűen csak szerencsétlenül válogatták össze a bérlő kereskedelmi egységeket. Szerencsére akad köztük olyan, ahol legalább a méreten és a boltok összetételén lehet változtatni, van mód a terület csökkentésére vagy éppen növelésére. Az is segíthet, ha a korábbinál pontosabban pozícionálják a központot, amit a kereskedelmi egységek tematikusabb összeválogatásával lehet elérni. Ha semmilyen lehetőség nincs a változtatásra, akkor el kell gondolkodni a központ més célra történő felhasználásáról – véli a szakértő.

Fischapark, Wiener Neustadt
Bár a gyenge üzletmenetű bevásárlóközpontok kivétel nélkül strukturális problémákkal küzdenek, igen nagy a szóródás az építési év, az elhelyezkedés és a méret tekintetében. A rossz eredmény többnyire a koncepció hiányára vezethető vissza, márpedig ilyesmit még a tervezés időszakában kell kidolgozni. Később, amikor már működik a központ, nehéz változtatni. Az üzletközpontok kialakításánál ugyan szükség van kompromisszumokra – például a jelentkező kereskedelmi egységek miatt – de a túl sok megalkuvás a tönkreteheti a projektet.

Az igazán sikereseket – a négyzetméterenként évi 8800 eurós forgalmat felmutatókat- professzionális tervezés jellemzi, magas színvonalú a menedzsment know howja. A jó eredményhez hozzátartozik a megfelelő méretű parkoló, de ez sem elég, vonzó légkört kell teremteni. A bérlő egységekkel is vigyázni kell, mert ha minden bevásárlóközpontban ugyanaz az üzletlánc jelenik meg, az kontraproduktív. A jövőben mindenesetre minden eddiginél jobban kell összpontosítani a központok funkcionális építészeti megoldásaira, és a shoppingcenter-élményre. A szakértők ugyanakkor azt javasolják, hogy az üzletközpontok tervezői jobban .lpítsenek az 50+ nemzedékre!

A három legeredményesebb ausztriai üzletközpont sem méretével, sem hírnevével nem tűnik ki:

Salzburg, Europapark
Dornbirn Messepark
Wiener Neustadt Fischapark
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok