2012. február 10. péntek - Elvira. Holnapi névnap: Bertold, Marietta
Vasárnap, 2009. június 7. 19:22
Szászi Júlia írása

Politika

Az osztrákok nem voltak vevők a szélsőjobboldali uszításra

Faymann belebukhat a szociáldemokrata vereségbe

  • Tetszik:
A győztes az Osztrák Néppárt (ÖVP), amely némi visszaesés ellenére hat mandátumot szerzett. A másik nagy nyertes a harmadik helyezett, a független Hans-Peter Martin listája. Az SPÖ visszaesése katasztrófális, van aki Faymann kancellár menesztését követeli. Nem jött be a szélsőjobboldal számítása, de így is két szabadságpárti képviselő jutott be. A részvétel valamivel a négy évvel ezelőtti alatt maradt, a nem végleges adatok szerint 42 százalék körül volt.
Alaposan, 9,5 százalékkal visszaesett a nagyobbik kormánypárt, s a korább hét helyett csak öt mandátumhoz jutott, szemben a Néppárttal, amely százalékosan ugyan gyengébb, de megőrizte korábbi hat mandátumát.
Apa-ORF montázs
Az arckifejezések tükrözik, melyik politikus a néppárti, és melyik a szociáldemokrata listavezető


Hans- Peter Martin, ez a belpolitikai színtéren egyáltalán nem szereplő Európa-politikus, aki látványos leleplezéseiről, igazságot kereső hadjáratairól, az EU intézményeivel szembeni bírálatairól ismert, újra a harmadik. A megszerzett három mandátum minden bizonnyal őt magát is meglepte.

Ezzel szöges ellentétben az igencsak magabiztos Szabadságpártot (FPÖ) hideg zuhanyként érhette, hogy EU-ellenességgel párosult zajos, gátlástalanul szélsőjobboldali belpolitikai kampánya nem volt kellőképpen eredményes, és a felmérések alapján remélt földcsuszamlásszerű előretörés elmaradt: a jelek szerint az osztrákok az európai választásokon Európáról kívántak szavazni. Másrészt ez az ízléstelenség határát gyakran súroló, főleg a kisebbségeket és az idegeneket célba vevő támadássorozat talán még híveit is sokkolta. Ez a párt, amely Haider egykori pártjának nevét megtartva, vezetője révén túltesz az elődön, így is eggyel több mandátumot szerzett a négy évvel ezelőttinél, így veresége csak viszonylagos. A listavezető Andreas Mölzer személyében szélsőséges ideológus vonulhat be az Európai Parlamentbe.

Az évekkel ezelőtt kettévált Haider-párt másik utóda, a BZÖ (Mozgalom Ausztria Jövőjéért) egyáltalán nem szerezte meg a bejutáshoz szükséges szavazatarányt. Ötödikként bekerültek a Zöldek, a küszöbön átjutók közül a leggyengébb szavazataránnyal, egyetlen mandátummal.

Az első elemzések szerint az élmezőny alakulásában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a szociáldemokrata párt még a tavalyi parlamenti választási kampányban elkövetett bakija óta sem tudta tisztázni Európa- politikáját. Akkor Werner Faymann népszavazást tartott szükségesnek minden, az alapszerződés módosítását érintő kérdésben, amit a közvélemény EU-ellenes állásfoglalásként értelmezett. A párton belül azóta sincs egység a kérdésben. A Néppárt sikere – mellesleg az első választási győzelem 2002 óta – nem utolsósorban egységes álláspontjának köszönhető. Hans-Peter Martin harciasan kritikus magatartása éppoly vonzó lehet, mint az, hogy nincs mögötte osztrák párt.

Az európai választásokat Ausztriában nem tekintik belpolitikai eseménynek, mégis, az SPÖ-n belül elképzelhetőek következmények. A tavalyi országos győzelem óta Werner Faymann és csapata inkább csak veszít, s bizonyos tanulságok levonása most már elkerülhetetlennek látszik. Már az eredmény kihirdetése után volt olyan szociáldemokrata Európa- politikus, aki Faymann lemondását követelte.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok