Szászi Júlia írása

Nemcsak élelmiszerlánc – avagy újabban botrányos cégbirodalom- lehet a gondolattársítás a Meinl névre. A dinasztia több volt ennél, s akárhogyan is alakulnak most az ügyek, neve az ipar- és kereskedelemtörténet egyik alakítójaként marad fenn. És ez akkor is igaz, ha most mindez háttérbe szorul: a név még jó darabig pénzügyi csőd és bírósági ügy kapcsán szerepel az újságokban.

A cégalapító I. Julius Meinl 1824-ben született Bohémiában, a szász határ közelében, egy Graslitz nevű kis faluban. A család a harmincéves háború idején költözött ide, addig Egerben élhetett: ennek nyomai 1378-ig követhetők vissza. Az első írásbeli bizonyítékot egy bizonyos Cunnrad Meynnl hagyta: ő 1406-tól szerepel az egri nyilvántartásban. I. Maximillian császár 1499-ben címerlevéllel ajándékozta meg a családot - a ferde sorompót átugró bakkecske később egyes Meinl-termékek csomagolásának motívumaként tér vissza. 1706-ig a férfiak bányászok voltak, aminek az akkori családfő halálos balesete vetett véget.

I. Julius Meinl 21 éves korában szintén nem követi apja mesterségét, a pékséget, s Prágában anyai nagybátyja kereskedésébe áll be inasnak. Öt év alatt megszerzett kereskedőlevéllel a tarsolyában, feltehetően néhány vándorév után - már Ferenc József trónra kerülését követően - bukkan fel Bécsben. Itt 1859-ben, az immár liberalizált kézművesrend és a tőzsdei fellendülés előnyeit kihasználva a mai belváros közepén, a Fleischmarkt-negyedben nyitja meg első boltját, s elsősorban nyerskávét és teát árusít. A hetvenes évek elején a rossz üzletmenet néhány utcával odébb olcsóbb helyiségbe kényszeríti. Hiába a költözés, I. Julius Meinl 1879-ben fizetési nehézségei miatt kénytelen 35- 50 százalékos csődöt jelenteni. A hitelezők csak 43 év múlva jutottak hozzá pénzükhöz, ám figyelemreméltó, hogy II. Julius Meinl ennyi idő után is az utolsó fillérig visszafizette az adósságot.

Kemény takarékoskodással és átszervezéssel, mindenekelőtt pedig egy zseniálisnak bizonyuló ötlettel sikerül a boltot átmenteni: a XVII. század óta fogyasztott kávé ezekben az években már kedvelt reggeli és uzsonnaital, ám a boltban árusított szemes nyerskávét a háziasszonynak kellett fáradságos és jókora füsttel, rossz szaggal kísért kezdetleges házi pörköléssel élvezhetővé tennie. I. Julius ezt a terhet átvállalta, s a „nagyüzemileg“ pörkölt kávé árusításával olyan nagy sikert aratott, hogy 1891-ben a kereslet kielégítésére Bécsben pörkölőgyárat hozott létre. Itt később kakaót és csokoládét is gyártottak. 1899-ben a Fleischmarkt 7. szám alatt I. Julius immár saját házában nyitott a meg az első „igazi“ Meinl boltot.

Amikor 1913-ban, 86 évesen a céget fiára íratta, az már valóságos kis birodalom volt, a család pedig dúsgazdag. Az új cégtulajdonos II. Julius Angliában tanult fortélyokkal, és ott szerzett kapcsolatokkal látott munkához, s gyarapította a gyarmatárukra, szakosodott, a vevőkkel különlegesen bánó elegáns boltok hálózatát. Az első világháború kitörése előtt a Meinl a Monarchia legnagyobb üzlethálózata volt, Lembergtől Triesztig 115 bolttal, hat kávépörkölő üzemmel - Prágában és Budapesten is -, saját importirodával Londonban, és csokoládé-, keksz-, ostya-, lekvár-, kakaó- és tea-csomagoló gyárakkal. Az első világháborúban a cég nagyszerűen gyarapodott: a hadügyminisztérium a korabeli feljegyzések szerint egyedül 1914-ben 100 ezer kilogramm kekszet rendelt. II. Julius, akit később Főkonzulnak neveztek, apja akarata ellenére a bolthálózatot már a századfordulón – amikor is Bécs lakossága évente 50 ezer bevándorlóval gyarapodott - kiterjesztette a külvárosokra és a vidékre is, tisztességes kereskedő hírnevet szerzett, emellett pedig egyre gyakrabban szerepelt elméleti gazdasági szakemberként.

A háború alatt élelmezési tanácsaival segítette a minisztériumot, miután szoros kapcsolata volt a Monarchia különböző részein lévő Meinl-filiálék vezetőivel, s tőlük pontos képet kapott a helyzetről. Elismert szaktekintéllyé nőtte ki magát, akinek véleményét IV. Károly is kikérte. 1915-től, az Osztrák Politikai Társaság megalakításával akkortájt szokatlan fórumot nyitott a politika iránt érdeklődőknek véleményük kifejtésére, ütköztetésére.

A Monarchia bukása után minden követ megmozgatott az utódállamok között korábban kialakult - s ma sok vonatkozásban az Európai Unió kibővítésével megcélzott – szabad kereskedelem előnyeinek megtartásáért, majd amikor a saint-germaini béke az Ausztria - és a Meinl birodalom - számára fontos piacok elvesztését hozta, tanulmányok sorában taglalt fontos gazdaságpolitikai témákat, hangsúlyozva a multinacionalitás előnyeit, az olcsóbb külföldi gyártási költség kihasználásának lehetőségeit.

A Meinl-hálózatot 1927-33 között Kurt Schechner igazgató neve fémjelezte: ő agresszív üzletpolitikával, kőkemény racionalizálással, a modern árusítási formák bevezetésével, a személyzet kíméletlen rendszabályozásával s házon belüli képzésével átsegítette a céget a recesszión, sőt gyarapította is. 1928-tól saját kutatóintézet dolgozta ki a megfelelő üzemgazdasági módszereket, s a figyelem arra is kiterjedt, hogy milyen színű falak, milyen fényerősség kedvez a legjobban az üzletmenetnek.

II. Julius eközben angol nemzetgazdasági ismereteit felhasználva korát e térségben jócskán megelőző ötletekkel állt elő: a szociális békétlenség első jelei láttán alapot javasolt például a nehéz idők átvészelésére. Elkötelezettsége a népek közötti - a Monarchia szellemét követő - megértés eszméje mellett egyedülálló társasági kezdeményezésre késztette: 1929-ben Bécs nagy eseménye volt a Nemzetek Ünnepe, amely népi viseleteket, szokásokat, táncokat elevenített fel, de volt helye a Meinl cég jelképeinek is, a piros fezes mór életre keltett figurájának, s a teaivás szokását bemutató - kimonós - japán életképnek.

A Meinl-vagyonból, s II. Julius fantáziájából sok mindenre telt ezekben az években: meghívott vendégek számára vitték színre a Burgtheaterben a Torquato Tasso-t, volt Faust előadás, Meinl bál, s a filiálé vezetők értekezletei, a Meinl-kongresszusok a harmincas évek elején igazi nemzetközi tudományos tanácskozások szerepét töltötték be. II. Julius a jótékonykodásban is élenjárt, rendszeres ingyenkonyhát szervezett szegény gyermekeknek.

A gyarapodás olyannyira szemet szúrt, hogy1934-ben megszületett a „Lex Meinl“ - az akkor már 434 boltból álló hálózat további terjedését tiltó törvény. Kétségbeesés helyett ez a rendelet az élelmiszergyárak, üzemek hálózatának továbbfejlesztéséhez vezetett, mígnem az Anschluss idején eltörölt törvény ismét lehetővé tette az újabb boltok nyitását - ezek száma gyorsan 543-ra nőtt, s 1944-ben elérte a 607-et. (Az ausztriai hálózat az eladás pillanatában ennek alig több mint a fele).
A hitleri annexió után II. Julius minden erőfeszítése - egy megfelelő származású keresztény fiatalember adoptálása, s ezzel a náciknak tetsző cégvezető kinevezése - ellenére a Meinl AG 1941-ben nemzetiszocialista irányítás alá került. Központjában a Gestapo saját őrszobát rendezett be. II. Julius 1944-ben meghalt: végrendeletében a háború befejezésétől függő két verziót adott meg a cég öröklésére. A történelem az örökbefogadott Fritz Meinl helyett III. Juliusnak kedvezett. Az idegen hatalmak igényeinek kivédése céljából a cég villámgyorsan egy liechtensteini alapítvány tulajdonába került, s a „mórbirodalom” megkezdhette a nem könnyű feltámadást.

III. Julius e nehéz feladat teljesítésében ugyancsak támaszkodhatott a Londonban tanultakra - az ottani stúdium már hagyománnyá vált, s két fiát, Thomast és IV. Juliust ő maga is a szigetországba küldte. Az egykori Monarchia utódállamaiban a kommunista hatalomnak áldozatul esett birodalom-részért kárpótlást jelentett az osztrák gazdaság viszonylag gyors talpra állása.

A Meinl AG. Ausztriában megmaradt hálózatában előtérbe helyezte eladó és vevő kapcsolatát, saját munkatársainak páratlan felemelkedési lehetőséget nyújtott, hangsúlyozottan érzékeltetve, hogy e nagycsaládhoz tartozás dicsőség, másrészt „kifizetődő“: már 1950-től hűségjutalom - részvény-tulajdon - járt azoknak, akik kitartottak a cég mellett, s a Meinl törzsvevőköre valóban mindig különleges bánásmódot élvezett. Az 1962-től feltartóztathatatlan önkiszolgáló rendszer sem változtatott ezen, s amikor a fordulat után a piros fezes mór - privatizációk révén - visszatért a reformországokban egykori színhelyeire a kelet-európai országokban programozható volt a siker.

A cég élén egymást követő Juliusok nem csak Angliában szerezték ismereteiket: a családi hagyományt követve mindig saját boltjaikban kezdik a szakmát. Pletykák főleg nőügyekben pattantak ki a család körül. II. Julius például 63 évesen vált el gyermekei anyjától - egy prágai szállodatulajdonos leányától - hogy elvegye az akkor 24 éves japán operaénekesnőt, akinek japán stílusú házat épített Grinzingben, és cseresznyevirágzás-ünnepségeket rendezett. Öt év után a hölgy egy színész kedvéért elhagyta: ezen az esküvőn II. Julius volt a tanúja, s busás, halála után életjáradékká változatott nászajándékkal tette magát emlékezetessé.

A diszkréció követelményét V. Julius is nőügy miatt szegte meg, családi perpatvart tárva a világ elé. A nagypapa éles tiltakozása hatására az utolsó pillanatban lemondta esküvőjét a szépséges fotómodellel. Később mégis oltár elé álltak, s máig is boldogan és csendesen, a világtól elvonulva élnének fiúkkal, VI. Julius-szal a finoman elegáns grinzingi villában, avagy az angliai – somerseti – birtokon-, ha ez a kis incidens, mármint a cégek összeomlása nem jött volna közbe.

Egyébként V. Julius Meinl tanult abból, hogy felmenői nem éppen fiatalon kapták meg a cégvezetést. I. Julius 86 éves volt, a harmadik éppen 80, amikor ugyancsak éltes fiát nagykorúvá avatta. Ő, az ötödik 23 évesen más utat választott: a Meinl-Bank mellett döntött.

Így, szakítva az ősök foglalkozásával, már huszonévesen többet keresett mindnyájuknál. Érthető, hogy vérszemet kapott, s sorra alapította az újabb cégeket, először az ingatlannal foglalkozó MEL-t, majd a repülőterek építésére szakosodott Meinl Airport, illetve a befektetői pénzeket erőművekre fordítani szándékozó Meinl Power-t.

Most mégis úgy tűnik, jobb lett volna, ha marad a jól bevált élelmiszerláncnál