Elkezdődött az intendáns-sakkjátszma Salzburgban

2013. június 9., Vasárnap 19:57
szervuszausztria_per.vagva

A kuratórium szabadulna tőle minél előbb – Alexander Pereira viszont ragaszkodik szerződésének betartásához, vagyis maradna 2016-ig a Salzburgi Nyári Játékok intendánsa. Közben a milanói Scala már 2015-től várja: a minap jelentették be, hogy ő lesz a nevezetes intézmény következő igazgatója. A salzburgi fesztivál híveit most az is aggasztja, vajon a kevéssé kedvelt Pereira viszi-e a szponzorok és a művészek egy részét is.


Elhunyt Otto Muehl

2013. május 28., Kedd 10:55
szervuszausztria_otto_muehl_tot_gal4_p.2226856.jpg

Ellentmondásos, sok vitát generáló képzőművész haláláról érkezett hír. A 87 éves korában most elhunyt Otto Muehlről az elmúlt években nem sok szó esett. Bécs tíz évvel ezelőtt már megbocsátott a néhány évtizede még nemcsak mélyen megvetett, de egyenesen kiátkozott akcionista alkotónak, akit ráadásul művészetén túl kommunavezérként ismert és ítélt el a világ.


Ha május, akkor Bécsi Ünnepi Hetek

2013. május 9., Csütörtök 07:51
szervuszausztria_bondy_tot_body2_a.4657260.jpg

Rendhagyó az idei Bécsi Ünnepi Hetek: ez Luc Bondy utolsó fesztiválja. A svájci színházcsináló 16 éve formálja a legjelentősebb bécsi kulturális eseményt. Vele együtt a prózai és a zenei programok intendánsa is átadja a stafétabotot. Jövőre Markus Hinterhäuser és a belga fesztiválszakértő, Frie Leysen irányítja a rendezvénysorozatot.


Kincsek a Kunstkammer termeiben

2013. március 28., Csütörtök 07:32
szervuszausztria_kunstka.jpg

A kora tavasz bécsi múzeumi szenzációja kétségkívül a Kunstkammer újranyitása. A Kunsthistorisches Museum megadta a módját, és a folyamatos híradással, egy-egy étvágygerjesztőnek szánt részleges bemutatóval már jó előre kellő érdeklődést keltett. A hivatalos megnyitó is méltó volt az eseményhez, a politika, a közélet és a nemzetközi képzőművészeti világ színe-java eljött.


Az istenek alkonya?

2013. március 12., Kedd 12:44
szervuszausztria_rathkolb.jpg

Úgy történt, ahogyan ígérték: március 12-én, az Anschluss 75. évfordulóján történelmi visszatekintéssel újult meg a Bécsi Filharmonikusok honlapja. Bár részleteiben jó ideje ismert, hogyan szolgálta az Ausztria szimbólumának tekintett zenekar a nácikat, milyen buzgalommal távolította el soraiból a zsidó muzsikustársakat, néhány újdonságot mégis talált a történészbizottság.


Kincsek a Kunstkammer termeiben

2013. március 11., Hétfő 11:09
szervuszausztria_saliera.jpg

A kora tavasz bécsi múzeumi szenzációja kétségkívül a Kunstkammer újranyitása. A Kunsthistorisches Museum megadta a módját, és a folyamatos híradással, egy-egy étvágygerjesztőnek szánt részleges bemutatóval már jó előre kellő érdeklődést is keltett. A hivatalos megnyitó is méltó volt az eseményhez, a politika, a közélet és a nemzetközi képzőművészeti világ színe-java eljött.


Újráztak az osztrák filmesek

2013. február 25., Hétfő 10:02
szervuszausztria_oscarral.jpg

Nem mindennapi siker ilyen rövid idő alatt másodszor is megszerezni az arany szobrocskát. Ha valaki eddig kétségbe vonta volna Michael Haneke és Christoph Waltz két évvel ezelőtti díjának jogosultságát, azt most meggyőzheti az Amerikai Filmakadémia mostani döntése.


Kettős osztrák siker Hollywoodban

2013. január 14., Hétfő 08:43
szervuszausztria_Michael-Haneke-dij.jpg

A hollywoodi siker nem érte váratlanul Ausztriát: a kancellári hivatal gratuláló távirata készen állt, s percekkel a bejelentés után, bécsi idő szerint hajnali fél 6 előtt pár perccel már útnak is indult. Michael Haneke francia-nyelvű filmje, a Szerelem éppúgy Oscar esélyes, mint Christoph Waltz, a pár éve még szinte ismeretlen bécsi színész, aki ismét Tarantino –filmben aratott sikert, s nyerte el a legjobb mellékszereplő Golden Globe díját.


Így kezdődött az Újév

2013. január 2., Szerda 09:49
szervuszausztria_welser vag.jpg

A siker programozott és mégsem ugyanakkora minden évben. A kritikusok a 2013-as bécsi újévi koncertet az intézmény 73 éves történetének csúcspontjaként méltatják. Egyben annak bizonyítékaként, hogy Franz Welser-Möst és a Bécsi Filharmonikusok tekintetből is értik egymást. Ez a jó hangulat is érződött e „könnyedebbnek” tekintett hangversenyen is.


Nincsen újév bécsi koncert nélkül

2012. december 10., Hétfő 13:15
szervuszausztria_virág.jpg

Ilyenkor, december első felében az újévi koncert pontos műsora még hétpecsétes titok. Annyi tudható, hogy ezt a délelőttöt a Musikverein Aranytermében uralja a valcer, a két Strauss, a zeneszámokat pedig a mindenkori karmester állítja össze. Az idén, immár másodszor Franz Welser-Möst, az Operaház zeneigazgatója.


Dzsessz a komolyzene templomában

2012. október 31., Szerda 18:29
szervuszausztria_maxresdefault.jpg

A bécsi Konzerthaus a zenei élet egyik központja, a csodaszép Jugendstíl épületben remek koncerteken hallhatja a közönség a világ legjobbjait. Mégpedig nem csak a komolyzene hírességeit: a színvonalas dzsessz is itthon van ebben a hangversenyteremben. A minap Al Jarreau örvendeztette meg a közönségét. Nem egyedül: a zongoránál Joe Sample remekelt.


Filmünnep Bécsben – ötvenedszer

2012. október 19., Péntek 20:05
szervuszausztria_viennale 2012.jpg

Ez az ötvenedik Viennale – és ha a program összeállításánál nincs is jele az eltérésnek a megszokottól, ünneplésben nincs hiány. Bár a fesztivál csak október 25-én kezdődik, (és november 7-ig tart),– szám szerint 50 kisebb nagyobb rendezvény már május óta emlékeztet a jubileumra.


Háromszáz előadás

2012. augusztus 28., Kedd 09:07
szervuszausztria_Wiener_Staatsoper_vs_Kärtnerstraße_3.JPG

Ismét nyílt nappal indul az idei szezon az Operában. Ezúttal szeptember 2-án vasárnap tárják ki a kapukat, hogy akinek csak kedve van, kezet foghasson az igazgatóval, és kicsit bepillanthasson a kulisszák mögé.


Klasszikus és modern a kastélyparkban

2012. augusztus 27., Hétfő 22:09

Szeptember 9.-ig tart még az idei, hatodik grafeneggi zenei fesztivál. Tavaly csaknem 22 ezren élvezték az itteni koncerteket, az idén még többen jönnek. Rekord, hogy a látogatók a kortárs művek hangversenyeit is rohamozzák.


Francesca Habsburg az Augartenben

2012. augusztus 26., Vasárnap 17:36
szervuszausztria_augarten.jpg

Mindenki nyert. A Belvedere megszabadult a havi üzemeltetés költségeitől és a főépülettől távol eső kiállítási helyiség programjának gondjától, Francesca Habsburg pedig végre hozzájutott a monumentális művek bemutatásához elengedhetetlen helyhez. Az igazi nyertes persze a kortárs művészet, a performanszok és installációk iránt fogékony közönség.


A salzburgi intendáns a rábeszélés nagymestere

2012. július 24., Kedd 17:20
szervuszausztria_pereira.jpg

Ilyenkor hat héten át Ausztria fővárosa kétségkívül Salzburg. Az idén az érdeklődés középpontjában a fesztivál új igazgatójának személye áll. Az a férfiú, aki egyáltalán nem bánja, ha „cirkuszigazgatónak” avagy „ösztönlénynek” nevezik, abban sem talál semmi különöset, hogy csaknem 40 évvel fiatalabb élettársa megütközést (vagy idősödő férfitársak körében némi irigykedést) vált ki.


Kétnapos ünneppel indul a Salzburgi Fesztivál

2012. július 9., Hétfő 19:47
szervuszausztria_0104_festspiele_004.jpg

Nyáron Ausztria nem szenved hiányt fesztiválokban. Opera, operett, prózai színház, komolyzene, dzsessz, tánc, film – szinte minden műfaj helyet kap valamilyen vonzó szabadtéri helyszínen. A fesztiválok krémje mégis a salzburgi, még ha a nagy hagyománnyal rendelkező nyári játékokra nem is jut el közönséges földi halandó: kevés a jegy, viszont drága.


A sivatag sodrásában

2012. július 4., Szerda 12:11
szervuszausztria_almásy.jpg

Kevés izgalmasabb – regény- és filmhősnek alkalmas – személyiség létezik, mint gróf Almásy László, a romantikus kalandor, a sivatagkutató, a felfedező, a hős. Halálának 60. évfordulójára tavaly emlékezett a világ, s ebből az alkalomból rendez most kiállítást a burgenlandi tartományi múzeum.


Worst of Klimt

2012. június 11., Hétfő 21:53
szervuszausztria_gustavklimt-140712.jpg

Bécs az első jubileumi kiállítások bezárása után sem marad Klimt nélkül: a Wien Museum május közepén csatlakozott a rendezvényekhez, mégpedig teljes gyűjteményének első bemutatójával. A szecesszió nagymesterének rajongói nem is gondolták, hogy a város múzeuma ilyen tekintélyes anyaggal rendelkezik. Igaz, itt nem a festmények dominálnak, inkább azok a rajzok, vázlatok, vagy a századforduló festősztárjának magánéletéhez tartozó tárgyai, amelyek hozzásegítenek az életmű jobb megértéséhez.


Hosszútávra tervezhetnek

2012. március 2., Péntek 14:57
szervuszausztria_meyer.jpg

Bécsben szeretik a biztonságot, és ez vonatkozik a legnagyobb színházakra is. Ha az igazgatónak nem fáj a feje saját beosztása miatt, évekre előre tudja, hol a helye, akkor sokkal meggyőzőbb programmal állhat elő, hosszú időre előre tervezhet. Jó ez a létesítménynek, a közreműködő művészeknek, és persze a közönségnek is.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl