Valentinát, akinek történeteiben a krimik, a kémhistóriák, a fantasy és az erotikus (szado-mazo) irodalom és film motívumai egyaránt fellelhetők, az egyik leghíresebb olasz képregényművész, Guido Crepax (1933-2003) alkotta meg: ihletője a rejtélyesen buja némafilmsztár Louise Brooks volt. 1965-ös megjelenése az olasz képregény (fumetto) fénykorára esik: ekkor virágzott többek között a Diabolik-kultusz (őt Angela és Giuseppe Giussani teremtette meg 1962-ben), vagy Sandro Angioloni vadnyugati hősnője, Vartan. Még a férfifaló császárkori római asszony, Messalina sem kerülhette el sorsát. Ezek kifejezetten felnőtteknek készültek, szemben az ugyancsak képregénnyé varázsolt amerikai tv-sorozatok (Zorro, Rin Tin Tin) gyerekeknek szóló változataival. Hozzánk annak idején csak egy igazi képregény-paródia jutott el, a Dorellik jön, főszerepben a jóságos bájú Johnny Dorellivel.



A férfiakat és nőket egyaránt elbűvölni képes Valentina népszerűségére jellemző, hogy kerek 30 éven át, 1965 és 1995 között jelentek meg kalandjainak kis füzetei. Közben a művész megalkotta az erotika olyan klasszikusainak is „comics”-változatát, mint az O története, De Sade Justine-je, vagy az Emmanuelle, majd halála előtt Frankenstein történetét ültette át a maga világába.

Most Crepax örökösei úgy döntöttek, hogy ismét életre keltik Valentinát és kiadják leghíresebb történeteit. Vajon a modern média elszabadult erotizmusában lesz-e még piaca ezeknek a képregényeknek?