2012. március 15. csütörtök - Kristóf. Holnapi névnap: Henrietta
Csütörtök, 2012. január 19. 08:58
szervuszausztria.hu írása

Magyarország: a politikai leegyszerűsítés kísérleti központja

  • Tetszik:
Az Orbán-kormány gazdaságilag tönkretette, nemzetközileg elszigetelte az országot, és úgy, mint eddig, továbbra is egy, a reális adottságoktól távol eső, furcsa nacionalizmust részesít előnyben – írja Wolfgang Böhm a Die Presse vezércikkében.
A hullámzás normális volt: leomlott a vasfüggöny, és ez kiváltotta a Nyugat iránti lelkesedés hullámát, aztán jött a visszahúzódás a saját nemzetbe, majd végül az ország beilleszkedése a megváltozott nemzetközi államközösség reális adottságaiba. Valamennyi közép- és kelet-európai reformállam végigcsinálta az átalakulásnak ezt az árapályát, rövidtávon még hánykolódott, de középtávon már stabil demokráciává alakult át. Magyarország évek óta ingadozik, hol kinyílt, hol bezárkózott, és most visszazuhant egy korábban már meghaladott nacionalizmusba. Semmi nyoma nem látható a stabilitásnak. Az igazságszolgáltatás, a jegybank és az adatvédelmi hatóság politikai megszerzése miatt az EU-Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárások csupán ennek az elhibázott fejlődésnek a szimptómái.

Fotó: (c) Reuters (Thierry Roge)
A lap képe a cikkhez
Orbán Viktor kormányfő gazdasági liberálisként kezdte, majd nacionalistává vált, és ezzel az átalakulással sok problémát okozó elszigeteltségbe kergette országát. Ahelyett, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány súlyos veresége után az égető gazdasági bajokkal foglalkozott volna, arra koncentrált, hogy valamennyi állami szervezetben kiépítse a hatalmát. A belső ellenzék által előidézett szembetűnő üldözési mániától vezetve a megbízható embereivel töltött fel minden pozíciót. És ahol ez nem ment, ott a parlamentben meglevő kétharmados többségét használta fel arra, hogy törvény segítségével változtassa meg az adott pozíció színét.

Mindegy, hogy médiahatóság, adatvédelmi hatóság vagy bírói kinevezés – Orbán egy új Magyarországot hozott létre, ahol a hatalom kiegyensúlyozását és a demokratikus ellenőrzési mechanizmusokat fokozatosan hatályon kívül helyezték. Tartósan káros következményekkel. Azért, hogy mindezt jogosnak állítsa be, egyszerű populista retorikát alkalmazott. A nemzeti büszkeségre apellál, alájátszik a másképpen-gondolkodók elleni előítéleteknek, és a növekvő elszigeteltséget használja ki a sorok szorosabbra zárására. Aki nem működik együtt, azt hazaárulónak bélyegzik. Úgy, mint Schiff András zongoraművészt, aki meg merte tenni, hogy egy a „Washington Post”-nak írt levélben bírálja hazája politikai viszonyait. Mire a kormányhoz hű emberek szidalmazták, sőt még „disznó zsidónak” is elmondták őt.

Mivel a lejtőn lefelé száguld a gazdaság, a kormány egyszerű jelszavakat használ. Magyarország egy leegyszerűsített politikának lett a kísérleti központja, amelyben a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat ugyanúgy kiiktatják, mint az állami intézmények szükséges öntisztulásának az alapszabályait. Azért, hogy a lakosság számára egy emocionális perspektívát adhassanak, és hogy el tudják leplezni saját tévedéseiket, a gazdasági rombolásért a külföldi vállalatokra és a bankokra hárítják át a felelősséget. Törvények segítségével megkopasztják a nemzetközi befektetőket, a bankokat rákényszerítik arra, hogy átváltsák a hiteleiket. Ez egy egyszerű aktus az irigységre alapozott társadalom realitást vesztett igényének a kiszolgálására. De befektetők és nemzetközi együttműködés nélkül Magyarország a jövőben sem fog egy métert sem előre haladni.

Fotó: Elisabeth Schwindl
Nagy örömmel hárítják a megelőző szocialista kormányokra, hogy gazdaságilag egyre lejjebb csúszik Magyarország. Valószínű, hogy van ebben sok igazság is van. 1998 és 2002 között Orbán Viktor egyszer már kormányfő volt egy koalíciós kormány élén. Ez az epizód is csak kevéssel járult hozzá a magyar gazdaság szükséges átalakításához, a jobb versenyképességhez. És ez még jóval a gazdasági válság előtt történt.

Egyszerű úton ez az ország nem fog kiutat találni a válságból, és semmi esetre sem az európai partnerek segítsége nélkül. Ezzel Ausztriának is tisztában kell lennie. Ez a mi közeli „Görögországunk”. Magyarország mindenkit meghazudtol, aki az aktuális gazdasági kihívásokra adott válaszoknak tartja a nemzeti tulajdonba való visszavételt. Magyarországnak nincs eurója, hanem saját valutája van, tehát élhet a leértékeléssel is, hogy legalább rövidtávon élénkítse a versenyképességét. Azonban ahol nincs, ott ne is keresd! Hiányzik az alap, a nyitottság és a nemzetközi elkötelezettség.

Fordította: dr. Gonda László

Die Presse, 2012.01.18. (nyomtatásban)
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok