2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra. Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Hétfő, 2010. június 14. 15:10
szervuszausztria.hu írása

Politika

Ismét Werner Faymann az SPÖ elnöke

Harcias jelszavak után vidám ünnep

  • Tetszik:
A korábbinál kisebb arányban, de még mindig csaknem 94 százalékos szavazataránnyal választotta pártelnökké az Osztrák Szociáldemokrata Párt 41. kongresszusa Werner Faymann kancellárt. A küldöttek szívesen hallgatták a mostanában szokatlanul harcias jelszavakat.
Újdonságnak mondható, hogy változott az ellenségkép. Nem az FPÖ, ahogyan eddig, sokkal inkább az ÖVP (Néppárt), amellyel a szociáldemokraták közösen kormányoznak. Szinte valamennyi funkcionárius felszólalásából az derült ki, hogy minden bajért a koalíciós partner a felelős. Ő az, aki akadályozza a szociális intézkedéseket, feltételhez kötné a minimális biztosítás bevezetését, viszont ismét tandíjat szedne az egyetemistáktól, ráadásul szorgalmazza a privatizációt. Az államadósság magas összege pedig a két előző néppárti pénzügyminiszter bűne, s mivel egyikük, Josef Pröll ma is ezt a tisztséget tölti be, takarékossági terveit érdemes az igazságosság szempontjából megvizsgálni. Nemcsak Faymann, a többi felszólaló is zászlót bontott a neoliberális gazdaságpolitika ellen, mondván, hogy ez tereli tévútra a gazdaságot.


Az igazságosság egyébként a párt új jelszava. A korábbinál többször és kevésbé szemérmesen esett szó a baloldaliságról, amelynek újra felfedezése láthatóan tetszett a küldötteknek. Ennek jegyében ismét előkerült az „egyenlő munkáért egyenlő bért” követelés, a női egyenjogúság kérdése. A munkavállalók jogainak védelme éppolyan fontos, mint az, hogy végre változzon a felügyelő tanácsok összetétele, vagyis a tagok 40 százaléka nő legyen. A kultúrpolitikának több pénzt kellene szánnia a kortárs képzőművészetre, és fontos lenne a művészek szociális biztonságának erősítése – hangzott el. És persze említették a szónokok az örökzöld témát, Ausztria semlegességét, amelyet az SPÖ továbbra is érinthetetlennek tekint.

Hans Niessl születésnapi ajándékot is kapott a kancellártól
A hatszáz küldött jobban lelkesedett Faymannért, mint mostanában bármikor, tetszettek a harciasabb jelszavak, kedvükért elfeledték a sorozatos választási vereségeket, amelyeket a párt a tartományokban elszenved. És azt sem vették a szívükre, hogy a párt 6, 5 millió eurós adósság visszafizetésének kötelezettsége miatt kénytelen takarékoskodni. A bizalom szinte teljes, a kancellár újraválasztását 93, 8 százalékos szavazati arány erősítette meg. Faymann az eredményt látható elégedettséggel nyugtázta (két éve, közvetlenül a választások előtt 98 százalékot kapott), s ennek megfelelően jó hangulatú volt a kongresszus után megrendezett hagyományos „Kancellár-ünnep”, amelyen egyelőre nyoma sem volt a takarékoskodásnak. Az egyetlen ünneprontó a kerti összejövetelt megzavaró rövid, de heves zivatar volt.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok