2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Vasárnap, 2011. január 23. 10:35
szervuszausztria.hu írása

Osztrák-magyar

Pécsi filharmonikus zenekar a Stephansdomban

  • Tetszik:
Méltóbb helyszínt a nem csak a Liszt évet, hanem Magyarország EU- elnökségét is kísérő magyar kulturális évad ausztriai nyitányának nem is lehetett volna találni: a Collegium Hungaricum és a bécsi magyar nagykövetség közös rendezésében a Stephansdomban rendezték a nyitókoncertet.
A műsorban természetesen Liszt művek szerepeltek, a szervezők előadónak a Pannon Filharmonikusokat hívták meg, ezzel is utalva a tavalyi Európai Kulturális Fővárosra.

A zenekart 1811-ben – vagyis éppen Liszt születésének évében – alapították Pannon Szimfonikusok néven Pécsett, 1948-ban intézményesült, s immár Filharmonikusok néven Peskó Zoltűán vezetésével) ma is itt a székhelye, abban a konferencia és hangversenyközpontban, amit tavaly adtak át az európai kulturális évnek köszönhetően. Azon már csak csodálkozni sem lehet, hogy a tavalyi esztendő ünnepi műsorában kiemelkedő szerepet játszottak.

A hetvenhárom fős zenekar nemzetközi ismertségű. A bécsi koncert, ugyancsak igényes közönség előtt méltó volt ehhez a hírnévhez. A koncerten nagyszerű szólisták működtek közre: Váradi Zita, Kovács Annamária, Alessandro Codeluppi, Geiger Lajos, Cser, Sallay Gabriella, Deák Márta, és három kórus lépett fel velük, a Magyar Rádió Énekkara, a Honvéd férfikar, és a Budapesti Stúdió Kórus.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok