Tisztelt Szerkesztőség!
Örömmel vettem az Ausztria oldal létrejöttét. Amikor az idei nyaralásunkat tervezgetve a barátommal kitaláltuk, hogy Ausztria lesz az úti cél, rögtön elhatároztam, hogy beszámolómat utazásunkról elküldöm majd Önöknek is. Az előkészületek kicsit nehezen mentek; úgy tűnt, a válság, a költségek csökkentése, a munkahely megtartásának félelme miatt nem tervezhetünk nagy túrát, ráadásul első közös nyaralásunkat úgy kellett megszervezni, hogy inkább legyen fotós túra (a barátom fotós), mint wellness-szállodás lődörgés.

Fűrész Zsolt
Hosszas fejtörés után a következő útirányban egyeztünk meg: Budapest –Mauthausen – Salzburg -Velden (am Wörthersee). Úgy terveztük, hogy Salzburgban és Veldenben három-három éjszakát töltünk, onnan pedig Szlovéniába utazunk, Portorozsba.
Ha önök kíváncsiak Veszják úti élményeire, kattintsanak az
Utazás rovatra, ahol beszámolóját barátja néhány fotójával együtt közreadjuk.