Budapesti olvasónktól kaptuk a következő képeket és a beszámolót. Csodálatos helyeken jártam – írja levelében Mayer Éva Liszt nyomában, Burgenlandban: szülőhelyén Raidingban (Doborján), ahol 1969 óta működik a Liszt-Egyesület és ápolja a nagy komponista emlékét.

Bajtai László
Eisenstadtban ez az autó vezet fel a Lisztomania2011 kiállításhoz!
2006 óta korszerűen felszerelt, új koncertterem fogadja a látogatókat és most, 2011-ben egy gazdag kiállítás abban a házban, ahol Liszt született. A raidingi Liszt-Központból – ahol egyébként a feliratok, a prospektusok németül, angolul, magyarul és japánul olvashatók – az eisenstadti/kismartoni Tartományi Múzeumba mentem, ahol a Lisztománia 2011 című kiállítás, zenével, képekkel, kottákkal, Liszt gyönyörű zongorájával, mármint az egyikkel a sok közül, iPhonos vezetéssel várja a látogatókat. Köztudott, hogy Liszt olyan hévvel és szenvedéllyel játszott koncertjein, hogy például Párizsban, 1840-ben egy koncertesten négy zongorát „használt el”. Ezért is imádták őt a nők.
Szóval ajánlom mindenkinek: Lisztománia 2011, Burgenlandban most minden erről szól!