2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Vasárnap, 2010. november 21. 12:52
szervuszausztria.hu írása

A nap képe

Ünnepi fények Bécsben

  • Tetszik:
Ismerősnek tűnnek a fotók? Pedig most készültek. Csak éppen a bécsi belváros négy éve kialakított igen tetszetős karácsonyi kivilágítása nem változott. Miért is cserélték volna le, amikor gyönyörű, az embereknek örömet okoz, és szívesen látják viszont. Hacsak az nem bántó, hogy megint elszaladt egy év.
Elisabeth Schwindl
Még csak a sajtónak mutatták be – hiszen „hivatalosan” Advent első hétvégéjétől gyulladnak fel a fények. A hatalmas csillárok már a helyükön vannak, a műszakiak is az utolsó simításokat végzik, és persze nem csak a Graben és a Kärntnerstrasse kedveskedik az ünnepi fényáradattal a lakosságnak, hanem a kisebb-nagyobb bevásárló utcák is. Sőt, ott az is előfordul, hogy a hivatalos kezdést megelőzi a karácsonyi kivilágítás. Az ünnepi hangulathoz illő külsőség az érintett kereskedők szerint vásárlásra ösztönöz, és legalább 20-25 százalékos forgalomnövekedést eredményez. Persze nem csak ez, hanem az alkalmazotti viszonyban állóknak ilyenkor novemberben kifizetett karácsonyi pénz – a 14. havi fizetés is hozzájárul a költekezési kedvhez.
Elisabeth Schwindl
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok