2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Szombat, 2011. szeptember 17. 15:32
szervuszausztria.hu írása

A nap képe

Sokféle öröm a Bogi Parkban

  • Tetszik:
Ilyen boldogság nincs is, mint amilyent ennek a kislánynak a festett oroszlánarcán látni. S hogy hol lehet erre szert tenni? a Bogi Parkban, a gyerekek paradicsomában, Ausztria e legnagyobb beltéri játszóparkjában, ahol persze tucatnyi más szórakozási lehetőség is várja a kicsiket, és az őket kísérő felnőtteket.
Fény Károly
A Bogi Park hat éve létesült, osztrák tulajdonosai 16 éves korig minden korosztálynak szórakoztató programot kínáló játszóházat álmodtak – és valósítottak meg.

A park vezetője, Koós Szilárd családbarát létesítményt működtet. Ide szülőkkel jönnek a gyerekek, ki-ki ott ugrálhat velük (szigorúan csak zokniban, aki nem hozott magával, kaphat a pénztárnál), de lehet félszemmel távolabbról figyelni, mit csinál a gyerek. Felügyelet, nem is felügyelet, inkább felnőtt játszótárs mindig van, ez az amit a gyerekek nagyon díjaznak. És ezernyi a lehetőség. Falra mászni, műanyag labdák között elmerülni, lecsúszni, kisautózni, a gyerek diszkóban együtt énekelni az ismert számokkal, vagy egyszerűen csak rohangálni, ugrálni maga a gyönyör, és a szülő is jól jár. Egy ilyen délután után nem kell könyörögni az elalvásért. Nem utolsósorban pedig lehet itt csodás tetováláshoz, arcfestéshez jutni. Ez Szilárd feleségének művészi tökélyre fejlesztett reszortja. A képünkön látható kislány Koos Bianka ügyes kezének köszönheti nagy örömét.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok