2012. február 10. péntek - Elvira. Holnapi névnap: Bertold, Marietta
Vasárnap, 2010. július 4. 08:48
szervuszausztria.hu írása

A nap képe

Másféle család

Színpompás volt az idei Szivárványparádé

  • Tetszik:
Forró volt a hangulat: a szokásos bécsi Szivárványparádé résztvevői a 30 fokos kánikulában vidáman félmeztelenkedtek. Az idei mottó a család volt. A hőség most sem riasztotta el a közönséget. Jó 110 ezren voltak kíváncsiak a zajos és látványos felvonulásra.
Elisabeth Schwindl
A 15. bécsi Szivárványparádé, ahogyan elődei mind, a jókedv ellenére komoly dolgokra is felhívta a figyelmet. Például a meleg párok családalapítási vágyára. Problémáikat az idén először a migrációs hátterűek gondjaival párosították. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a beilleszkedés és elfogadottság még nehezebb azoknak, akik nemcsak nemi szokásaikkal térnek el a többségtől, hanem ráadásul idegen világból is érkeztek. Az idei Szivárványparádé egyúttal az AIDS ellenes harcba is illeszkedik. Az idén ez különösen fontos téma, hiszen az osztrák főváros ad otthont július közepétől egy nagy nemzetközi AIDS konferenciának. Ugyanez a témája a szintén hagyományos Life-bálnak, amelynek nettó bevételét a betegség leküzdésére, a kutatások támogatására fordítják.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok