2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra. Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Csütörtök, 2010. július 22. 08:37
szervuszausztria.hu írása

A nap képe

Kalandos hétvége a fraknói várban

  • Tetszik:
Minden szülő tudja, milyen sokat ér a jól kitalált gyermek program. A nyári szünetekben az sem árt, ha a gyerekek játszva tanulnak, ismerkednek a világgal. Csak éppen nehéz olyan helyszínt találni, ahol gyermek és szülő egyaránt kedvére való időtöltésre lel. Az Esterházy Magánalapítvány igyekszik kihasználni a lehetőségeket, és közönségének olyan programokat is kínál, amelyek az egész családnak kikapcsolódást nyújtanak.
Felfedező úton a rejtekhelyeken


A fraknói vár a maga zegzugos járataival, romantikus és az idén a programokhoz alakított pincéivel eleve szinte tálcán kínál ilyesmit. Itt a hétvégeken egész nyáron olyan színház várja a gyerekeket, amelynek maguk is szereplői. Kalandos kutakodás vár rájuk, felfedezésekre számíthatnak,sok izgalomra, s mindezt biztonságos körülmények között, felügyelettel. Bábszínház és musical előadás szerepel a sokszínű programban, lehet rejtvényt fejteni, titkok nyomára bukkanni. A vár hétvégeken több mint harminc különféle programmal várja a látogatókat, s közülük jó néhány a gyermekeknek szól. A programokról részletesebben a vár honlapján olvashatnak.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok