Kávéházból igazán nincs hiány Bécsben. A Hawelka azonban fogalom, és nem csak azért, mert sokkal lepukkantabb, mint a legtöbb másik. Aki kicsit is irodalmárnak, művészléleknek tartja magát, az időről időre benéz ide. Kérdés, törzsközönsége kitart-e mellette a dohányzási tilalom ellenére.
Günther Hawelka, az alapító legidősebb fia tavaly decemberben még reménykedett. Ugyanis műemlékvédelmet kért a századforduló táján kialakított berendezésre, nem utolsósorban azért, hogy mentesüljön a dohányzási tilalom alól. A minap azonban az újságból kellett megtudnia, hogy
nem kapta meg a besorolást, mert a műemlékvédelmi hatóság kevesellte a berendezés kultúrtörténeti értékét.
Az indoklás
nevetséges - mondja a tulajdonos és sok vendége. A helyiséget a Dorotheergasseban Leopold Hawelka – aki kávémérői pályafutását három évvel korábban a közeli Café Altban kezdte – 1939-ben vette át. Akkor az 1912-ban bárként megnyitott létesítmény már kávéház volt, Café Ludwig néven. Hawelka és a család (neje, és később fiúk) meghagyta a belső díszítést, ahogyan azt
Adolf Loos egyik tanítványa a jugendstíl elemeinek felhasználásával kialakította.
A háború hamar útját állta a rendes működésnek, ám 1945-ben a tulajdonos házaspár csodálkozva és örömmel látta, hogy a kávéház
átvészelte a rombolást – ami pedig a szomszédos épületeket alig kímélte.

Az idén százéves apa és fia
Az azóta eltelt időben
neves személyiségek törzshelye lett, még hollywoodi hírességek is kávéztak itt egy-egy cigaretta, szivar mellett. A kávészag, a cigarettafüst éppúgy hozzátartozott a kedélyes hangulathoz, mint az igazi bécsi
almás rétes ugyancsak csábító illata. Ennek, legalábbis a füstöt tekintve most vége, és ez a vendégeket máris felháborodott levelekre, nyilatkozatokra késztette.
Maga Günther Hawelka, aki idős édesapjától pár éve átvette az üzemeltetést,
nem túl ideges. Mint mondja, vannak módszerei. Például, ha egyik-másik este túl sok a dohányos a helyiségben, egyszerűen kiteszi a „zártkörű rendezvény” táblát, és ezzel érvényét veszti a nyilvános helyekre vonatkozó dohányzási tilalom. Vagyis őt nem holmi anyagi megfontolás vezérli, amikor kétségbe vonja a műemlékvédelmi döntést. A puszta tény dühíti, hogyan lehet ilyen rövidlátó a hatóság, ha van kávéház, kultúrtörténeti
értéket képvisel, akkor az a Hawelka!