2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Hétfő, 2011. június 13. 14:42
szervuszausztria.hu írása

Mozaik

Bécs szivárványszínekben pompázik

Egy hét a másság jegyében

  • Tetszik:
A szivárványszínű zászló a bécsi Városháza csipkés épületén azt hirdeti, hogy a következő napokban a figyelem a melegekre irányul. A csúcspont a szombati Szivárvány Parádé – a 16. -, de az idén először Vienna Pride címmel majdnem egy héten át, június 14. és 19. között tartanak a homoszexuálisok, leszbikusok, transzvesztiták rendezvényei.
Tavaly ilyen volt
Bár a vidám mulatságoké a főszerep, komolyabbra is fordítják a szót. A Naschmarkton – azon a részen, ahol szombat délelőttönként a bolhapiac kap helyet - a Pride Village sátraiban előadásokat, vitákat rendeznek a másságról, és ugyanitt nem kormányszervezetek állnak az érdeklődők rendelkezésére felvilágosítással különböző témákról. És persze nem marad el a gasztronómia, no meg lesznek sátrak, standok, amelyek szórakoztató műsorokat kínálnak.

A Szivárvány Parádé szombaton délután háromkor kezdődik. A Ringet már jóval előbb lezárják. A menet az idén a Tőzsde épületétől indul, most is látványosságot kínál, csakúgy mint a Városházánál megrendezendő Pride Show. Ide érkeznek a felvonulók, akikhez mint mindig most is várhatóan sokan csatlakoznak a nézők közül. Akinek mindez nem elég, a Pride Night kínál éjszakai mulatságot.

Magát a menetet az idén a leszbikusok vezetik – ezzel adózva a nők napja 100. évfordulójának. Nagyjából negyven csoport jelezte eddig részvételét, szokás szerint jönnek külföldről is, elsősorban azokból a szomszédos országokból, ahol a hasonló rendezvényeket ellenségesség veszi körül. Bécsben ilyesmitől nem kell tartani. Nem mintha itt nem lennének olyanok, akiknek ízlését sérti a harsány menet. Ők azonban inkább otthon maradnak, távol tartják magukat a színes forgatagtól. Az idén egyébként első ízben versenyeztetik a kosztümöket és a felvonuló teherautók dekorációját. A legeredetibbek díjat kapnak, a kiválasztást ismert személyekből álló zsűrire bízták. A Pride Show hat órakor kezdődik, eddig hetven ismert művész jelezte, hogy fellép. Az éjszakai folytatást három lokálban rendezik.

Elisabeth Schwindl
Egy korábbi kép
Persze nem csak a szórakoztatásról van szó. Világos célunk az egyenjogú élet megteremtése – erre szeretnénk felhívni a figyelmet – mondja a HOSI Wien (a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezet) képviselője. Nem vitatja, hogy az elmúlt években sokat javult a helyzet, de még mindig sokféle diszkriminációval kell szembenézniük az ausztriai homoszexuálisoknak. Sokat javít a helyzetükön, hogy egyre többen, köztük ismert személyek vállalják nyíltan másságukat. Ezért is választották a mottót: Show your face – mutasd az arcod.
A hivatalos Bécs egyébként csatlakozik a harchoz az egyenjogúságért és a homofóbia ellen. Így volt ez az elmúlt években is, és még fokozottabb ez a szerepvállalás, amióta a városi/tartományi kormányban ott van a Zöldek képviselője. Maria Vassilakou polgármester helyettes egyenesen azt ígéri, hogy mindent megtesznek a melegek hivatalos házasságkötésének engedélyezése érdekében. Céljaik közé tartozik, hogy, a jelenleg élettársi kapcsolatban élők is adoptálhassanak gyermeket – ezek azok a jogok, amelyek egyelőre csak a heteroszexuális párokat illetik meg.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok