2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Szerda, 2011. május 4. 10:19
szervuszausztria.hu írása

Mozaik

Ismét reflektorfényben Natascha Kampusch

  • Tetszik:
Nem kevesebb, mint egymillió eurót kért az Osztrák Köztársaságtól a nyolc és fél évet pincefogságban töltött osztrák kislány, amiért a rendőrség nyilvánvaló hibái miatt oly hosszúra nyúlt a rabság. Igényét az illetékes belügyminisztérium elutasította.
Natascha elrablásakor és szabadulásakor, középen Priklopil
Kétségtelen, hogy ha a rendőrségen múlt volna, talán még ma is Wolfgang Priklopil foglya lenne az időközben 22 éves Natascha Kampusch. Nyolc és fél évi rabság után ugyanis 2006 augusztusában csakis saját leleményének és bátorságának köszönhetően szabadult – szökött meg. Elrablója, az akkor 44 éves Wolfgang Priklopil öngyilkos lett.

Az ügy azóta is foglalkoztatja nemcsak a közvéleményt, de bíróságokat és a nyomozóhatóságot is: utóbbiról időközben kiderült némi hanyagság, vagyis hogy nem vett figyelembe olyan bejelentéseket, amelyek talán pár hónappal a rablás után már Natascha nyomára vezethettek volna. Erre hivatkozva kért kártérítést a fiatal lány, aki úgy érzi: a rendőrség nemtörődömsége nagy szerepet játszott abban, hogy teljes kamaszkorát a megszállott férfi hatalmában töltötte egy pincében, hermetikusan elzárva a külvilágtól.

Nataschát – ügyvédje közlése szerint – nem érte teljesen váratlanul az elutasítás. A kártérítési ügynek nem lesz folytatása, mert nem szeretne éveket tölteni pereskedéssel. Elfelejteni természetesen az egész életét befolyásoló incidenst nem lehet, de a konfliktusokat, a sajtó vájkálását szeretné a minimumra csökkenteni. A filmről, amely állítólag tavaly ősszel megjelent önéletrajzi könyve alapján készül, nincs semmi hír.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok