2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Hétfő, 2010. november 1. 12:08
szervuszausztria.hu írása

Mozaik

Hajléktalanok lapja

Tizenöt éves az Augustin

  • Tetszik:
Aki Bécsben jár, alig kerülheti el a különös rikkancsokat: ők egy standon nem kapható újságot árulnak, olyat, amelyiket a kávéházi lap kínálatban sem találunk. Az Augustin évfordulót ünnepel: éppen 15 éve született, hogy segítse a hosszabb ideje munka nélkül tengődőket, akiknek fedél sincs a fejük felett.
Elisabeth Schwindl
A kéthetenként megjelenő lap városi újságnak nevezi magát, amely ugyan igyekszik szórakoztató is lenni, elsődleges feladata azonban minden társadalmi igazságtalanság kíméletlen ostorozása.

A névadó történetét, vagy inkább legendáját dal is megörökíti. Az illető a 17. században élt, vidám fickó volt, ám a nagy pestisjárvány idején egy reggel mozdulatlanul találták az utcán – csakúgy, mint ezrével a járvány áldozatait. Tömegsírba tették, de mivel még volt hely benne, nem fedték be a gödröt. Nagy volt aztán a csodálkozás, amikor 24 óra elteltével Augustin kicsit elgémberedve, de pihenten és makkegészségesen ébredt: kitörölte az álmot a szeméből és rögtön dalra fakadt. Mert dehogy vitte őt el a kórság, csak felöntött a garatra. A banális történetnél fontosabb a köré varázsolt legenda: ő, és dala lett az elpusztíthatatlan életvidámság és derűlátás szimbóluma – ezért keresztelték el róla a bécsi hajléktalanok lapjukat.

A lapot egyébként szabott áron, 2,50 euróért árulják rendezett külsejű hajléktalanok, akik minden eladott példány után 1,25 eurót megtarthatnak – sokak számára ez az egyetlen kereset. Ennek ellenére nem tukmálják portékájukat a járókelőkre, akik ezt meg is hálálják: a 60 ezer példány kéthetenként el is fogy, s a legtöbb vásárló nem kéri vissza az aprót a 3 euróból. Magát a lapot egyébként hivatásos újságírók, grafikusok, fotósok állítják elő, külleme nem túl igényes, de azt olvasói elnézik. Ha nem is konkurencia a nagy minőségi lapoknak, a példányszám az elmúlt években nőtt, és az online kiadás sem okoz kárt.

Az Augustin név más projektet is jelöl. 2002 óta, amikor a tisztes otthonhoz jutni képtelen betelepedők is felfedezték ezt a bevételi forrást, focicsapat is alakult. Pontosabban az „Augustin Műalkotás” gyűjtőnevű projekten belül megalakult a labdarúgó szakosztály, Fekete-fehér néven – ami a csapattagok bőrszínére utal. A foci nagyszerű lehetőség az integrációra, örömet okoz azoknak is, akik rúgják a labdát, no meg a nézőknek, köztük sok- sok társuknak is.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok