2012. február 10. péntek - Elvira. Holnapi névnap: Bertold, Marietta
Vasárnap, 2010. április 4. 08:29
szervuszausztria.hu írása

Made in Austria

Bécsi operaügyek

Jött és máris győzött az új igazgató

  • Tetszik:
Bécs nagytekintélyű operaháza az osztrákok szívügye, ez az a téma, amihez itt még annál is többen értenek, mint nálunk a focihoz. Az igazgatóváltás nem mindennapos esemény, a jelenlegi, magyarul is kitűnően beszélő romániai születésű Ioan Holender 18 évi regnálás után távozik szeptembertől. Nem csoda, hogy óriási figyelmet kapott az utódpáros - Dominique Meyer és a zenei direktor, Franz Welser-Möst – első sajtóértekezlete.
Meyer és Werlser-Möst (balról jobbra)
Az igencsak harsány, diktatórikus hajlamáról ismert Holendert felváltó Dominique Meyer még hivatalosan át sem vette az irányítást, máris szép sikert mondhat magáénak. Egyetlen hangos szó és túlzó sajtókampány nélkül hirtelen megegyezett a Bécsi Filharmonikusokkal a kollektív szerződésről, mégpedig olyan feltételekkel, amelyeket Holender már jó ideje hiába szeretett volna ráerőltetni a nevezetes zenekarra. A jövőben egyebek között az eddigi 90 helyett 110 próbát teljesítenek a kiváló muzsikusok, akiket elsőrendű kötelezettségük az Operaházhoz fűz, a második a Salzburgi Nyári Játékokhoz, s csak ezután következik a külön koncertezés. Az sem titok, hogy a valóban csúcsszinten teljesítő zenekar nélkülözhetetlensége teljes tudatában foggal körömmel, néha zsarolással harcol jogaiért. Holendernek gyakran gyűlt meg velük a baja. Úgy tűnik, a halk szavúként ismert új direktor stílusa jobban megfelel, s ez igencsak bíztató a jövőre nézve.

Az elzászi születésű, diplomata családból származó, diplomás közgazdász tapasztalt kultúrmenedzser. Bár pályafutását az ipari minisztériumban kezdte, hamar váltott, és 1984-től a legendás Jack Lang kultuszminiszter mellé került, majd tanácsadó a párizsi Operában (nélküle káoszba fulladt volna az Opera Bastille megnyitása a forradalom 200. évfordulóján). Ő alapította az Arte művészeti csatornát, és barátjával, Riccardo Mutival a Luigi Cherubini ifjúsági zenekart. Grammy –díjat kapott stagione produkcióiért; 1994 és 99 között a lausanne-i opera igazgatójaként pedig jó érzékkel karolta fel a még ismeretlen Angelika Kirchschlagert és Natalie Dessayt. 1999 óta vezeti a Théatre- des Champs –Elysées-t. Joviális stílusa, elzászi akcentusú tökéletes némettudása a nehezen meghódítható Bécsben is rögtön rokonszenvet ébresztett.

Az új igazgatópáros rögtön meghódította a Bécsi Filharmonikusokat, amikor keménykedés helyett közölte a nyilvánossággal: az Operaház számára a Bécsi Filharmonikusok jelenti a kiemelkedő és egyenletes színvonal garanciáját. Bár erről nem beszéltek, de tudott: ebben az is benne foglaltatik, hogy a világ legnagyszerűbb énekesei nem utolsósorban miattuk vállalnak bécsi vendégszereplést, a közhittel ellentétben gyakran alacsonyabb gázsiért, mint a világ más tájain. Nem beszélve a karmesterekről, akik közül a legnagyobbaknak is megtiszteltetés számba megy dirigálni ezt a remek együttest. Másfelől viszont a zenekar számára sem éppen rossz ez a kötődés az Operához, hiszen a napi munka, a most 110-re emelt kötelező próba nagyban hozzájárul a képességek fejlesztéséhez, ahhoz az összecsiszoltsághoz, amelyhez hasonlóval a világon kevés zenekar rendelkezik. A kérdés csak az, sikerül-e kellőképpen tudatosítani ezt az előnyt a felettébb öntudatos, nagyszerűen szervezett, választott vezetőjük által igen jól képviselt együttessel.

Nos a jelek szerint Dominique Meyernek ez sikerült. Már a kinevezéskor is elégedett volt a zenekar. Az is tetszett, hogy a zenei igazgatói poszt olyan karmesteré lett, akit régóta szerettek volna tartósan Bécshez, sőt intendánsként Salzburghoz kötni. Zenei tudása és hírneve csak egyik oka ennek az igénynek: a 46 éves Franz Welser-Möst Zürichben és Clevelandban zenei igazgatóként is bizonyított már. A kinevezés óta adott nyilatkozataikkal, illetve személyes bemutatkozásukkal, kevés közös sajtóértekezletükkel bizonyították: két szerény, rokonszenves, a megbízatást kellő komolysággal és dinamikus derűlátással fogadó szakember került a fontos intézmény élére.


Holender a tőle megszokott publicitástól kísérve búcsúzik. Az utolsó operabálon www.szervuszausztria.hu/ausztriamozaik/szervuszausztria-szabadido-operabal-holender-50758.html nosztalgiájának engedve maga is fellépett a műsorban, egy áriarészletet énekelt. Tudjuk már, hogy csak az operaigazgatásból vonul vissza, szavát hallatja majd továbbra is. Rendszeres beszélgető műsort vezet a legnagyobb osztrák magán televízió műsorában. Az első adás már le is ment, egyelőre nem túl sokan voltak kíváncsiak rá.

Bécs tartománytól már megkapta a legmagasabb kitüntetést, amelynek jogosságát senki nem vonja kétségbe. Az Operaház és ezzel Bécs hírnevét öregbítette, s nem mellékesen vaskeményen irányította a pénzügyeket (is). A Bécsi Operánál nincs potyajegy, a sztárok kénytelenek voltak tudomásul kell venni a kisebb gázsit – amit ellensúlyoz a bécsi fellépés morális súlya, karrieregyengető szerepe. Az egykor Romániából áttelepült, énekesi előképzettséggel rendelkező, teniszedzőből, majd művészeti menedzserből igazgatóvá lett Holender fantasztikus kapcsolatrendszert épített ki, és ápolta is azt, ha kellett, fontos személyiségek teniszpartnereként.

Ioan Holender
Szükség is volt minden eszközre a sajátos jogállású, részben állami tulajdonú, ám magángazdasági alapon működő zenei nagyüzem talpon maradásához. Ausztria e jelképe az állami gondoskodás korlátozásának jegyében a kilencvenes évek közepe óta ugyan az Osztrák Köztársaság száz százalékos tulajdona, ám az állami támogatás nagyjából az akkori szinten maradt, s emiatt saját forrású kiegészítésre szorul. Az Operaház, a hozzá tartozó Volkstheaterrel, s a (prózai) nemzeti színházzal, a Burgtheaterrel, valamint annak kamaraszínházaival együtt az úgynevezett Bundestheater Holding része. Bár a Holding egészét megillető, az inflációt vagy tíz éve nem követő évi 133,6 millió eurós támogatásból, több mint 50 millió jut az Operaháznak, ám ez elmegy a csaknem ezer alkalmazott bérére megy el. Minden sírás-rívás, egy-egy év átmeneti vesztesége ellenére Holender kitűnő állapotú intézményt hagy hátra: az Operaház kihasználtsága mesés, 96,3 százalékos, s nyereséget is felhalmozott fel. Pedig igaz az az örök panasz, hogy a holding tagjaként kénytelen részt vállalni a Volksoper és a prózai színházak veszteségeiből.

A közönséget elsősorban az érdekli, mit láthat ősztől az új vezetésű színházban.
Nos, vannak gondok, hiszen a hosszúra nyúlt igazgatókeresés miatt Meyer és Welser-Möst a 2010/11-es évadra már nehezen talált nagynevű művészeket. Ebben a műfajban három-négy évre előre kötik a szerződéseket. Riccardo Muti, vagy Christian Thielemann például már egyetlen szabad estével sem rendelkezett, amikor megkeresték őket. A 2013-as Wagner-Verdi kettős jubileumi évben azonban már mindketten vezényelnek Bécsben.

A karmestergondot az új zenei igazgató készséggel hidalja át, 35 előadáson vezényel, köztük több bemutatón. Az első ezek közül október 17-én Hindemith Cardillac című operája. Utána december 11-én Mozart Don Giovannija, február 16-án a Figaró házassága, június 17-én pedig Janaček szerzeménye, a Katja Kabanova következik. Ő vezényli Puccini Bohéméletét is – ez a Zefirelli-rendezés új betanulású előadása lesz.

A közönség kedvence, Anna Netrebko

Nem hiányoznak majd a Bécsben oly kedvelt énekesek sem: Anna Netrebko és Elīna Garanča április 2-án Donizetti Anna Bolena című operájában lép fel, Edita Gruberova a Lucrezia Borgia koncertelőadásán október 2-án. Visszatér Agnes Baltsa is. José Cura, Stephen Gould, Jona Kaufmann, Ramon Vargas is szerepel, sőt, még Neil Shicoff is félreteszi sértődöttségét, amiért hiába pályázott az igazgatói posztra. A közönség máris kapott szép ajándékot: visszatért egyik kedvence, Rolando Villazon, akit hangszálgyulladása akadályozott hosszú ideig az éneklésben, sőt félő volt, hogy végleg abbahagyja. A szezon szeptember 5-én kezdődik az új Tannhäuserrel, mégpedig a tavalyi premier parádés szereposztásában.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok