2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Kedd, 2011. november 22. 15:52
szervuszausztria.hu írása

Made in Austria

Adventi Varázs

A választás kínja

  • Tetszik:
Aki járt már az év utolsó heteiben Bécsben, biztos nem kerülte el a Városháza előtti színes kavalkádot. És azt is vallja: ez a mindennél nagyobb és szebb rendezvény megunhatatlan. Nem csoda, hogy évről évre kicsit előbb nyit: az idén már november Az idén már november második hétvégéjén kigyúltak a fények a 29 méteres fán.
Burgenland, a közös bécsi Karácsonyfa idei szállítója igazán kitett magáért: minden korábbinál magasabb és dúsabb fával lepte meg a bécsieket, és persze az ő vendégeiket. Utóbbiak száma évről évre nő, az Ádventi Varázs hangzatos nevet viselő rendezvényfontos szerepet játszik Bécs idegenforgalmának eredményességében. A konkurencia igen nagy, hiszen nemcsak a vidéki városok igyekeznek magukhoz csalogatni a karácsonyi vásárra vágyókat, hanem az egyes kerületek is vetélkednek. Így az Ádventi Varázs szervezői évről évre kénytelenek újdonságokkal előállni. Ez persze sokba kerül: itt azonban a gazdasági válság kellős közepén sincs takarékoskodás. Igaz, tudható, hogy a ráfordítás bőségesen megtérül. A koncepció is egyedülálló. A hasonló karácsonyi vásárok közül kimutathatóan itt nyújtják a legtöbbet a gyermekeknek, miközben nincs olyan felnőtt, aki ne találna kedvére való programot ezen a téren.

Az újdonságokon túl őrzik a hagyományt is, a régit éppúgy, mint az újabbat. Nem igyekeznek mindenáron bővíteni a standok számát: a tapasztalat azt mutatja, hogy a téren nagyjából 140 elárusítóhely fér meg kényelmesen. Forralt bort, puncsot, alkoholmenteset éppúgy kapni itt, mint egyszerűebb ételeket, és kisebb-nagyobb ajándéktárgyakat. És az is megszokott, hogy évről-évre más a bögre, amibe a forró italt mérik (betét ellenében adják, s aki szeretné elvinni emlékbe, megteheti).

Gyerekeknek
A vásár múltja egészen a 13. századig követhető. Albrecht császár 1294-ben adományozta a kereskedőknek és az iparosoknak az árusítás privilégiumát, s teremtette meg ezzel - a város polgárainak jobb ellátására hivatkozva - magát a vásárt. Később a vásár jellege, külseje, neve változott, s ez már része a kultúrtörténetnek. A XVI. században Tamás-vásárnak hívták, s ekkor már ott voltak a mézeskalácsárusok portékájukkal. Nem múlt el nyomtalanul a karácsony megünneplésének változása: ez 1814-re, a Bécsi Kongresszus idejére tehető. Azóta kerül ajándék is a fa alá, így bővült a vásáron kínált portékák köre. Jézuska vásárát ekkoriban az egyik szép belvárosi téren tartották.
A Városháza előtti tér 1975 óta ad otthont a karácsonyi vásárnak. Akkor ismerte fel Bécs vezetése, hogy ez a gyönyörű csipkés épület, kellő megvilágítással hangulatos hátteret nyújt minden rendezvényhez, s önmagában is vonzza a látogatókat. 1984 óta nevezik Adventi Varázslatnak.

Az évszázadok alatt voltak persze jobb és rosszabb évek. Általánosságban mégis elmondható, hogy a szeretet és az ajándékozás ünnepén az emberek igyekeznek kitenni magukért, s a kereskedők még a szűkösebb körülmények között élőkre is mindig számíthattak. Sőt, rájuk csak igazán: a tehetősebbek a belvárosi méregdrága üzletekben választanak ajándékot, aki kis pénzből szeretne ötletesen vásárolni, az ezeken a standokon olcsón talál fa alá valót.

Elisabeth Schwindl
Nagy a konkurencia: a Freyungon is szép a vásár
Nem csoda, hogy nagy a versengés a kereskedők között. Ez itt biztos üzlet, a térre kilátogatók ritkán mennek haza vásárlás nélkül. Az árusok pályáznak, zsűri választja ki azokat, akik felállíthatják standjaikat. A feltételek szigorúak, a helypénz magas (ebből biztosítják a tökéletes rendet, tisztaságot, a környezet védelmét). Vannak a választásnál szempontok: igyekeznek a giccset kiszorítani a kínálatból, vagy például a műanyag játékok helyett előnyt élveznek a fából készülteket kínáló kereskedők. Játékfegyvernek nincs helye, míg nem maradhatnak ki bizonyos hagyományos termékek, mint a mézeskalács. Vigyáznak a kínálat egyensúlyára is.

Jó befektetés

A standhoz jutó kereskedők szerencsések: a tekintélyes helypénz, amit a Város beszed, jócskán megtérül. Ugyanez vonatkozik a Bécsi Kereskedelmi Kamara és magisztrátus közösen előteremtett egymillió euró körüli támogatására, amiből a közterület fokozott biztonságát, a tisztaságot, a rendet tartják fenn. Nincs spórolás, bármennyien is fordulnak meg egy-egy nap a vásáron, a zárás után azonnal kezdődő éjszakai takarítás, szemételhordás másnapra tisztaságot biztosít. A másik nagy kiadás a reklám. Kell a kedvcsináló ahhoz, hogy a sok veszély - terrorizmus és járvány réme – ellenére jöjjön a vendég.

Hóban lesz az igazi, de a lampionok így is szépek
Eddig még nem volt ok a panaszra. Ebben a hat hétben kétszeresére emelkedik a szállodai vendégéjszakák száma, s van olyan kimutatás, amely szerint a szállodák és éttermek jobb kihasználtsága összesen harminc ezer munkavállalót érint. Maga a vásár ötszáz embernek jelent hathetes munkalehetőséget, és jó 3 millióra becsülik a látogatók számát. Már a séta a parkban is élmény: az ősfákra ötletes díszeket aggatnak, s azoknak a vásár-térképen is feltüntetett nevük van. A legnépszerűbb a szívecske-fa, de sokakat vonz a játék-fa, a laterna-fa, vagy a négy évszak négy fája is, van mit nézegetni a papírból kivágott figurákon, izgalmas dísz a cukorka, mutatós a világító hókristály.

A különböző korosztályok televízióból ismert mesefigurákkal találkozhatnak, a történetek megelevenednek. Mindig siker a Városháza oszlopcsarnokában berendezett kis műhely-világ: a pékség, a selyem - üveg - és fa festőde, a kerámia üzemecske idén is várja a gyerekeket, akik néhány euró anyagdíj ellenében maguk készíthetnek ajándékot, válhatnak látogatóból közreműködővé. A szórakoztatás és a zenére nevelés egyaránt célja a decemberi kórusfesztiválnak: az ádvent négy hétvégéjén a Városháza oszlopcsarnokában rendezik ezeket a hangversenyeket, a világ sok tájáról érkező társulatokkal, köztük hivatásosokkal és műkedvelőkkel. Ezzel egyidejűleg egy másik teremben bábelőadások is vannak: az utolsó program karácsony délutánján jó lehetőséget kínál a kicsinyek távol tartására a fadíszítés idején. Pár éve saját Christkindl is jelen van, ő az, akivel december 23-ig délután négy és este hét óra között találkozhatnak kicsik és nagyok a karácsonyfa alatti jászolnál. Mesét, vagy verset olvas, lehet vele beszélgetni, fényképezkedni.

Népszerű a kis sütőde
A bécsiek téli programjának fix része egy-egy esti séta a téren. Vonzó, hogy gyakorlatilag soha nem randalíroznak itt részegek: az a kis puncs vagy forralt bor épphogy csak kellemes bódulatot idéz elő, olyat, amelytől még szebb az ügyesen megvilágított látnivalók sokasága a csipkés-tornyos Városházával a háttérben, szemben az ugyancsak kivilágított Burgtheaterrel.

És a többi? A város minden kerületének van saját karácsonyi vására, kisebbek és kevesebb programot kínálnak, de éppen ezért némelyik bensőségesebb. Aki a karácsonyi vásárból csak a forró puncsot kedveli, annak sincs oka panaszra. Bécsben szinte minden utcasarkon mérik a forralt borral együtt, kicsit odébb pedig biztos talál sültgesztenye-árust. És persze a vidéki városok sem maradnak le, ott sem hiába keresi a látogató az adventi hangulatot.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok