Szászi Júlia írása

Látszólag minden rendben, a bécsi múzeumok jobbnál jobb kiállításokkal hívogatják a közönséget. Mindezen mit sem változtat, hogy a pénzhiány szinte állandósult a kultúra ezen ágában is, a látogató ebből nem sokat érzékel. Az igazgatók ötletesek, a gyűjtemények gazdagok, alkalmasak a csereberére. A békésnek tűnő felszín alatt azonban hihetetlen indulatok feszülnek, s ezek egyszer-egyszer a felszínre is törnek.

Mint például most. Claudia Schmied, a nagykoalíció illetékes minisztere a minap bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Edelbert Köb, aMUMOK (Modern Művészetek Ludwig Múzeuma) igazgatójának 2010 szeptemberében lejáró szerződését. A bejelentést szokatlanul gyorsan tett követte: kiírták a nemzetközi pályázatot a posztra. Köb 67 éves, ő maga meglepő nagyvonalúsággal úgy nyilatkozott, hogy nem híve azoknak, akik koruk előrehaladtával is foggal-körömmel ragaszkodnak a székükhöz. Nem is ő volt az, inkább a sajtó valamelyik buzgó munkatársa, aki ezen a ponton megjegyezte, hogy a 68 éves Peter Noever, azIparművészeti Múzeum igazgatója nemrégiben kapott kétéves hosszabbítást. 2011-ig.

Edelbert Köb nem akárki. A bregenzi születésű művészettörténész a bécsi Képzőművészeti Akadémia professzora (jelenleg fizetés nélküli szabadságon); tíz évig volt a Wiener Secessionelnöke, majd ugyanennyi ideig állt az új bregenzi Kunsthaus élén. 2002-ben vette át a frissen a MuseumsQuartierba költözött MUMOK igazgatását, egyébként Hegyi Lórándtól. A kortárs képzőművészet elismert magyar szakembere, aki tíz évig töltötte be a posztot, jó előre bejelentette, hogy átköltözteti a gyűjteményt a Liechtenstein Múzeumból az új épületbe, de a továbbiakból, beleértve a számára elfogadhatatlan pénzszűkét és az ennek megfelelő „menedzseri” működtetést már nem kér.

Jó lenne a szomszéd kiállítóterme

Amit Hegyi annak idején megjósolt, az beigazolódott. Köb hamarosan felismerte, hogy a vadonatúj és kívülről monumentálisnak tűnő épület nem elég tágas, és a pénzszűke miatt meg nem épített raktár bizony hiányzik. Az utóbbi időben egyre gyakrabban kérte, sőt követelte, hogy a kulturális kormányzat bocsásson a gyűjtemény rendelkezésére valamilyen kiegészítő helyiséget. Ezzel kollégáit is magára haragította. Köb vágyainak netovábbja ugyanis elsősorban a szintén a MQ udvarában lévő Kunsthalle volt, ami a szomszédság miatt logikus, ám Gerard Matt, a szintén modern kiállításokra szakosodott intézmény igazgatója érthetően zokon vette az ötletet.

Nemcsak a MUMOK igazgatójának ez a terjeszkedési vágya okoz némi felfordulást a bécsi múzeumi világban. Claudia Schmied, akit sokan szívesebben látnának eredeti tevékenységi területén, a pénzügyi életben (egy bank vezetőségéből került a kulturális tárca élére), két éve hirdette meg új múzeumpolitikai kezdeményezését. A koncepció lényege, nyilván nem utolsósorban takarékossági okokból valamiféle profiltisztítás az állami múzeumoknál.

Schmied igyekezne az egyes intézményeket visszaterelni saját súlyponti területükre, s így elkerülni az átfedéseket. Nemcsak a kiállítások vonatkozásában, hanem a gyűjtemények gyarapítása terén is. Ez a mindeddig teljesen sikertelen próbálkozás nem kis viszályt okoz a múzeumigazgatók körében. Az elsődleges célpont Klaus Albrecht Schröder, az Albertina igazgatója, talán azért is, mert az alig hat éve felújított palotamúzeum páratlan sikertörténet, féltékenység és irigység tárgya. Belekötni pedig azért lehet, mert kiállításai jócskán elrugaszkodtak az eredeti gyűjteménytől, amely a névadó herceg grafikai és rézkarc anyagán alapul. Ha valakire, hát az Albertinára illene rá a legjobban a miniszter asszony által kívánt fegyelmezés. De hát mit lehet tenni, amikor az ügyes igazgató fantasztikus festményanyagot szerzett meg, névleg kölcsönben, valójában szinte a végtelenségig. És miféle őrültség lenne megakadályozni olyan kiállításokat, mint amilyen az éppen most megtekinthető Impresszionizmus című.

Ez nem akadálya annak, hogy a kollégák minden létező alkalommal kicsit betartsanak a felháborítóan sikeres igazgatónak. Akit persze nem zavarnak ezek az övön aluli ütések, mint ahogy a miniszter asszony „profiltisztítási” szándéka is hidegen hagyja. A látogató nem bánja, hogy több bécsi múzeumban is lát hasonló stílusirányzatokat megjelenítő kiállításokat, a bőség zavara nem olyan nagy baj.

A nagy kérdés most az, ki lesz Köb utóda. Csapatmunkára építő, hasonló intézmény vezetésében jártas szakembert keres a miniszter. Bár állítólag a kiírás nemzetközi, a pályázat csakis németül jelent meg, a német nyelvterület sajtójában. Köb egyébként a múzeum kuratóriumától ugyancsak jó bizonyítványt kapott. Úgy ítélik meg, hogy szakszerűen, gazdaságosan vezette az intézményt, szociális érzékenységet és kellő liberalizmust tanúsított. Kiállításaival pedig bebizonyította, hogy a kortárs művészet hatékonyan népszerűsíthető. A kuratórium nemigen lát okot a szerződés meghosszabbításának megtagadására, a jó egészségnek örvendő agilis igazgató kora alig nevezhető elfogadható indoknak.

Claudia Schmied a közlés módjával sem aratott igazi sikert. A New Yorkban egy későbbi kiállításról tárgyaló Köb takarékosan fogalmazott üzenetet kapott a döntésről. Bármelyik állami múzeum igazgatójával megeshet az ilyesmi. Bizonyára eszébe jut ez még azoknak is, akik nem nagyon bánják Edelbert Köb menesztését.