2012. május 18. péntek - Erik, Alexandra. Holnapi névnap: Ivó, Milán
Hétfő, 2010. október 18. 09:29
szervuszausztria.hu írása

Kulturális ajánló

Vadászat és halászat

Vásár a fraknói várban

  • Tetszik:
Nem ez az első vadászattal kapcsolatos rendezvény a fraknói várban. Eddig azonban inkább kiállításokon, koncerteken emlékeztek erre a dinasztia életében – és a jelenlegi Esterházy Vállalkozások mindennapjaiban – jelenlévő hagyományra. Október 23-24-én vásárra invitálnak.
Minden, aminek köze van a vadászathoz, halászathoz, szabadidős tevékenységhez – ez a mottója a hétvégi vásárnak a fraknói várban, s a rendezők remélik hogy hagyományt teremtenek. Annál is inkább, mert az egyéb témájú vásárokkal jók a tapasztalatok, a romantikus vár pedig különlegesen jó helyszínnek bizonyult. A vadászat és a halászat a burgenlandi mezőgazdaság szerves része, ami pedig az Esterházy Betriebe mindennapjait illeti, számukra e két tevékenység a természettel való felelősségteljes bánásmódot is jelenti.

A kétnapos vásáron kompetens kiállítók várják a látogatókat, akiknek különleges programokat is kínálnak. Lesznek például divatbemutatók, vadászkürtösök lépnek fel, és szokás szerint nem feledkeznek meg a gyermekekről sem. Nyeremény játékokkal is készültek a szervezők. Az érdeklődők részt vehetnek egy speciális vezetésen a „Hercegi hallali. Vadászat az Esterházy udvarban“ című kiállításon. A hercegi lakosztály termeiben berendezett kiállítás az Esterházy család négy évszázados vadászati tradícióját mutatja be, a 17. század magyar mágnásainak hajtó vadászataitól egészen a modern Esterházy erdőgazdaság által ápolt ökorendszerig.

Kép a kiállításról
A látogató bepillanthat a vadászat különböző területeibe, megismerheti a vadászati szokásokat, sőt, a 17. század vitatható vadászbaleseteiről is képet kap. Most először állították ki az Esterházy család vadászfegyver-gyűjteményét.

Festmények, porcelánok, bútorok, vadászterületek és vadászkastélyok tervei szemléltetik a művészet és a vadászat szoros kapcsolatát. Az anyag önmagában is jól jelzi, milyen szenvedélyes vadász volt a tulajdonosa, Esterházy Lajos herceg, aki arról volt nevezetes, hogy a 19. század végén „emberevő” tigrist lőtt. A nagyvad szőrméjét azután a császárnak ajándékozta.

A kiállítás csúcsa az 1756-ban létrehozott schützeni Esterházy vadas parkot ábrázoló hatalmas festmény. A kiállítás megtekintése jól egészíti ki magát a vásárt.

Bejelentkezés és további információ:

E-Mail: k.kovacsics@esterhazy.at
Fax: 02682 / 63004- 499 vagy
posttat: Esterházy Privatstiftung
Schloss Esterházy
A-7000 Eisenstadt
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Ausztria Info Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok