A Bécs szívében, a Karls-platzon – amit a helyszínhez igazított előadáson Monori Lili következetesen Karl Marx-platznak nevezett – felállított konténerben a néző testközelből élte át a drámát, a lázadást, az iszonyatot, azt, ahogyan a valódi emberi szörny kibillenti az egyébként sem túl vonzó mindennapokat a normalitásból. A Bárka előadása – amely a bécsi Collegium Hungaricum támogatásával jöhetett létre – a helyén volt, érezte ezt a közönség, de a társulat is.
Mundruczó Kornél számára a bécsi vendégszereplés, a jelenlét egy ilyen rangos fesztiválon nem csak elismerés és siker: ahogyan mondja, a külföldi meghívásoknak köszönhető, hogy a darab Budapesten egyáltalán még műsoron lehet.
A magyarországi színházi struktúrába nehezen illeszthető egy ilyen előadás, de színészeket is nehéz találni – mondja az író- rendező, hozzátéve, hogy márpedig őt kizárólag az ilyen típusú, a valósághoz szorosan kapcsolódó, az előre rögzített mozzanatokat azonban nélkülöző színház vonzza. Ez nehezíti a dolgát – no nem a rendezést, még csak nem is a darabválasztást-írást. Nem is darabot, hanem témát keres, amelyből a szerencsés találkozás után igen hamar képes előadást formálni.
Nehéz azonban megtalálni azokat, akik a szerepeket életre keltik: a merev struktúrákhoz szokott igazi színész megijed attól, hogy nincs kötött szöveg. Számára viszont egyedül a tehetség a fontos: a szerepeken társulatban játszó színészek, társulaton kívüliek és civilek egyaránt osztoznak. Valamennyien tanulnak egymástól, érdekes figyelni a kölcsönhatást. Társulattá formálásuk felelősségét azonban Mundruczó nem vállalná, és nincs is ilyen igénye.
Az előadásra a Wiener Festwochen prózai igazgatónője, Stefanie Carp talált rá. Ő sokat utazik, inkognitóban ül be színházakba – ez történt Budapesten is. Még csak tolmácsolás sem volt, senki nem tudott a jelenlétéről – meséli Mundruczó. Stefanie Carp pedig hozzáteszi: Mundruczó filmjeit ismerte, színházi munkájáról csak hallott. Sok előadást látott Budapesten, a Frankenstein-tervről rögtön az volt a véleménye: pontosan beleillik a bécsi programba.
Az erőszak, amely végigvonul az előadáson, időszerű téma Ausztriában is. Frankenstein-t is értik, a sok kis Frankenstein-jelenet telitalálat. Azt már Mundruczó teszi hozzá a közönségtalálkozón, hogy tulajdonképpen Magyarország egészében kicsit Frankenstein-ország.
A részvétel a színházi fesztiválon számára sokat jelent, de újdonság: keveseket ismer, a színház és a film között itt sincs átjárás. Ha színházi munkájának lesz otthon folytatása, – ez kérdéses, hiszen menedzselésre lenne szükség, legalább annyi felkarolásra, mint amennyit az ausztriai hasonló kezdeményezések kapnak – akkor bizonyára adódik újabb alkalom a külföldi bemutatkozásra. A Wiener Festwochen programjának készítői mindenképpen figyelni fognak rá.
Mundruczó Kornél számára a bécsi vendégszereplés, a jelenlét egy ilyen rangos fesztiválon nem csak elismerés és siker: ahogyan mondja, a külföldi meghívásoknak köszönhető, hogy a darab Budapesten egyáltalán még műsoron lehet.
Erdély Mátyás
Jelenet az előadásból, Frecska Rudolf
A magyarországi színházi struktúrába nehezen illeszthető egy ilyen előadás, de színészeket is nehéz találni – mondja az író- rendező, hozzátéve, hogy márpedig őt kizárólag az ilyen típusú, a valósághoz szorosan kapcsolódó, az előre rögzített mozzanatokat azonban nélkülöző színház vonzza. Ez nehezíti a dolgát – no nem a rendezést, még csak nem is a darabválasztást-írást. Nem is darabot, hanem témát keres, amelyből a szerencsés találkozás után igen hamar képes előadást formálni.
Nehéz azonban megtalálni azokat, akik a szerepeket életre keltik: a merev struktúrákhoz szokott igazi színész megijed attól, hogy nincs kötött szöveg. Számára viszont egyedül a tehetség a fontos: a szerepeken társulatban játszó színészek, társulaton kívüliek és civilek egyaránt osztoznak. Valamennyien tanulnak egymástól, érdekes figyelni a kölcsönhatást. Társulattá formálásuk felelősségét azonban Mundruczó nem vállalná, és nincs is ilyen igénye.
Az előadásra a Wiener Festwochen prózai igazgatónője, Stefanie Carp talált rá. Ő sokat utazik, inkognitóban ül be színházakba – ez történt Budapesten is. Még csak tolmácsolás sem volt, senki nem tudott a jelenlétéről – meséli Mundruczó. Stefanie Carp pedig hozzáteszi: Mundruczó filmjeit ismerte, színházi munkájáról csak hallott. Sok előadást látott Budapesten, a Frankenstein-tervről rögtön az volt a véleménye: pontosan beleillik a bécsi programba.
Erdély Mátyás
Monori Lili
Az erőszak, amely végigvonul az előadáson, időszerű téma Ausztriában is. Frankenstein-t is értik, a sok kis Frankenstein-jelenet telitalálat. Azt már Mundruczó teszi hozzá a közönségtalálkozón, hogy tulajdonképpen Magyarország egészében kicsit Frankenstein-ország.
A részvétel a színházi fesztiválon számára sokat jelent, de újdonság: keveseket ismer, a színház és a film között itt sincs átjárás. Ha színházi munkájának lesz otthon folytatása, – ez kérdéses, hiszen menedzselésre lenne szükség, legalább annyi felkarolásra, mint amennyit az ausztriai hasonló kezdeményezések kapnak – akkor bizonyára adódik újabb alkalom a külföldi bemutatkozásra. A Wiener Festwochen programjának készítői mindenképpen figyelni fognak rá.
