A tanévzáró előadások, vizsgakoncertek idején aligha lehet figyelmen kívül hagyni a színlapon szereplő sok-sok magyar nevet a schönbrunni Kastélyszínház műsorában. Az egykori udvari színházhoz közeli Bécsi Zenei és Előadóművészeti Egyetem (Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien) opera tanszakán nyolcvan-száz énekszakosból 12-23 Magyarországról érkezett. Helyt álltak a nem könnyű felvételi vizsgán, leküzdik a nyelvi akadályokat. Becsülik őket, értékelik, hogy tehetségükön kívül igen jó zenei alapképzettséget hoztak magukkal.

Fodor Bernadett (Betti) jó messziről érkezett – no nem földrajzi értelemben, hiszen Pápán nevelkedett, majd Győrben tanult (három évet töltött a konzervatóriumban, egyet a főiskolán). Csak éppen a pápai gyermekévek idején még biológus akart lenni. Igaz, énekelni mindig szeretett. A négy győri évben Dobi-Kiss Veronika tanította, sokat köszönhet neki – mondja. Szerencséje van, itt Bécsben is azonnal rátalált arra a tanárra, akivel nagyszerűen tud dolgozni. Gabriele Lechner annak idején, 2006-ban ott volt a felvételi vizsgán is, s bár Bernadett nem tudott németül, a hangja pedig éppen aznap nem volt teljesen tiszta, rögtön felismerte és értékelte, hogy milyen közlési vágy munkál a magyar kislányban. Bernadettet elsőre felvették – nem kis teljesítmény, jó 200-an mérettetik meg magukat a kétnapos vizsgán. Hogy miért döntött a felvételiztető bizottság, vagyis az összes egyetemi énektanár mellette? Kisebb megfázása és mérhetetlen lámpaláza ellenére érzékelték hangjának szépségét, érett előadásmódját.


Nem mindenki marad meg az első professzoránál. Tarjányi Tamás például váltott. Jó döntés volt, a másodévet most záró tenor így találta meg az igazi tanárt, akivel tökéletesen biztosítottnak érzi fejlődését. A kecskeméti születésű fiatalember még messzebbről jött, mint Betti, ő végképp nem gondolta, hogy zenét, pontosabban éneklést fog tanulni, ráadásul Bécsben. Érettségi után a budapesti Színművészeti Egyetemre került, Ascher Tamás osztályában végzett. Még mindig csak 22 éves volt, s úgy érezte, mást is szeretne. Felvételizett és bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Aztán egy szép napon – nem utolsósorban a tandíjfizetés Damoklész kardjával a feje felett, szerencsét próbált Bécsben. Ahogyan Betti, ő sem tudott németül, ám a felvételi vizsga akadályát ő is elsőre vette. Még nagyobb szerencse érte, amikor megpályázta és megkapta a Polgár Krisztina Emlékalap ösztöndíját, s neki ítélték egy fiatal énekeseket felkaroló alapítvány egyszeri, nagyobb összegű támogatását.

Jók az alapok

Szívesen mesélnek a szervuszausztria.hu-nak egyetemükről, napi elfoglaltságukról, a hangulatról, arról a szellemről, amely ezt a nevezetes intézményt áthatja. És mindketten életük nagy szerencséjének tartják – ráadásul olyasminek, amit nem is igazán terveztek -, hogy itt tanulhatnak.

Inkább csak kérdésekre válaszolva térnek ki nehézségeikre – nem ezek uralják mindennapjaikat. Emlegetik a különbségeket. Teljesen más például a szolfézs, amit itt tanítanak, illetve amire alapoznak. Más a dallamírás, eltér az összhangzattan a megszokottól. Már a felvételin szembesül a magyar pályázó az eltérő szolfézs-felfogással, s később is van ezzel gond, különösen a német nyelvtudás hiányával párosítva. Tény azonban, hogy azok a magyarok, akik zenei előképzettséggel jönnek, hamar behozzák a hátrányokat. A magyarok közül kevesen élnek az előmeghallgatás lehetőségével, van, aki nem is tud róla, másoknak túl bonyolult minden helyismeret nélkül kijönni. A melléklet ábra szerint ez azonban nem jelent később hátrányt.

Bernadettnek már sok-sok szerep jutott, énekelt Indiában Szuzukit a Pillangókisasszonyban, és a Kékszakállú Juditját a Kastélyszínházban. Most éppen a negyedik évet, és ezzel a bolognai rendszernek megfelelően az első szakaszt lezáró koncertre készül. Nemrégiben Stockholmban járt, s azóta azt is tudja, mennyire szereti a musicalt is: ott abban a megtiszteltetésben volt része, hogy magával Benny Anderssonnal próbálhatta ki a műfajt. Addig nem is gondolta, hogy tud és szeret könnyebb műfajt is énekelni, bár tisztában van azzal, hogy azért ezt célszerű csak mértékkel tenni. A vizsgakoncerten muzsikálnak, énekelnek természetesen a kollégák, a magyarok iis, ez így szokás. Vagyis a színlapon sok a magyar név.

A jövőről egyikük sem tud sokat mondani. Énekelni, előadni, operaszerepeket alakítani, de hogy hol, az a jövő titka. Az énekesi pálya nehezen tervezhető, jöhet egy nagy kiugrás – ki nem álmodozik ilyesmiről. Bécset azonban nem azért választották, mert ugródeszkának tartják (emlegetnek sok itt végzett magyar énekest, akik otthon aratják sikereiket). Sokkal inkább tartják vonzónak az itteni légkört, a professzor-diák kapcsolatot, a kisebb leterheltséget.
Betti bizonyosan marad, bár az idén már megkapja az énekesi oklevelet. Ez nem elég – mondja nevetve -, ő operaénekesi diplomára vágyik. Ehhez az operaszakot kell választania – a másik lehetőség most, a negyedik év után a dal és oratórium fakultás. Tamás is reméli, hogy maradhat – ez anyagi kérdés. Mindketten szerényen élnek, viszonylag olcsón bérelnek szobát, és igyekeznek munkát is vállalni. Nem akármennyiért, csak olyasmi jöhet számításba, ami nem árt a tanulmányoknak, a hangjuknak, és nem vesz el túl sok energiát napi tanulmányaiktól. A legfontosabb mindig a következő feladat – egy-egy koncert, kisebb fellépés, vizsga, egyéb megmérettetés.